2013. augusztus 7., szerda

7. fejezet

Sziasztok! Itt is lennék a fejezettel, egy kis késéssel, sajnálom de előbb nem tudtam jelentkezni. Sajnos egyel kevesebb feliratkozónk van, de remélem, ez nem marad így soká. Lehetne egy kérésem? A fejezet végén hagynátok valami 'nyomot' magatok után?Jó olvasást!! xx.



Mia szemszöge
Még játszottunk pár hülye játékot. Nekem Zayn egyre unszimpatikusabb lett, de nem ítélkezek, még csak pár órája ismerem „őméltóságát”. Hajnali négy körül járhatott, de mi még mindig játszottunk. Igazság szerint csak azért játszottunk velük, hogy lefoglaljuk őket, és, hogy kifárasszuk őket, legalább holnap éjjel majd aludni fognak. Remélhetőleg.
Olyat játszottunk, hogy körbe kellett ülni, középre tettek egy üveget, valaki pörgetett, és akinél megállt, annak kellett magáról mondania valami hülye tényt.
- Ezt melyik hülye találta ki? - böktem oldalba a mellettem helyet foglaló Louist.
- Én - válaszolta mérgesen.
- Bocsi.
- Na, gyerekek akkor kezdjük! - ült a körbe Harry. - Én pörgetek.
Harry pörgetett, na vajon kinél állt meg? Naná, hogy Zayn-nél.
- Oké Zayn. Mondj magadról egy hülye tényt - ismertette teendőiről Harry.
- Liam-et választanám a rabszolgámnak - mondta komolyan.
Mindenki hangos röhögésben tört ki. Zayn pörgetett, Louis-nál állt meg.
- Én vagyok Superman. Jaj, ezt nem szabadott volna elárulnom - tettette a kétségbeesettet.
- Hülye - morogtam az orrom alatt, de nem elég halkan, mert Louis meghallotta.
Nem reagált rá semmit, csak az éjszaka hátralevő részében levegőnek nézett. Úgy csináltam, mintha észre sem venném.
Rám mutatott az üveg.
- Felelsz vagy mersz Mia? - kérdezte gonoszan Louis.
- De, hát nem is felelsz vagy merszezünk - értetlenkedtem.
- Már igen - vigyorgott kárörvendően.
Kék íriszeiben dühöt és haragot láttam.
Bevallom, már nagyon megbántam azt a kis beszólást, de ha Louis ezt akarja, akkor legyen.
- Merek - vigyorogtam rá magabiztosan.
- Oké. Akkor vetkőzz le, fuss oda a tóhoz és ugorj bele egy fejest - vigyorgott.
- Te normális vagy? - fordult dühösen Amber Louis felé.
- Hagyd - legyintettem.
- Nem Mia, ezt nem kell végigcsinálnod - próbált lebeszélni. 
- Igen Mia, nem kell, de akkor le kell venned egy ruhadarabodat. Csak én mondom meg, hogy mit, szóval vagy megcsinálod, vagy leveszed a pólód - vigyorgott kárörvendően Louis.
Odamentem Louis-hoz, felpofoztam és elindultam kifelé az ajtón.
- Menj a francba, te szemét! - mondtam Louis-nak, mielőtt kiléptem az ajtón.
Valahogy éreztem, hogy rosszul fog elsülni ez az egész játékosdi. Nem bírtam tovább visszatartani a könnyeimet, nem is érdekelt, engedtem had folyjon. Már mindegy, nem érdekelt, ki mit gondolhat rólam, hogy hajnali négykor sírva futok a házam felé. Nagyon megbántott Louis, általában magasról teszek az ilyen hülyékre, de ez más volt. Ha mondjuk Liam találja ki a feladatot simán levettem volna a felsőm, mivel volt rajtam melltartó és úgy olyan mintha bikiniben lennék, de valahogy Louis-tól többet vártam. Odaértem a házunkig, vadul kotorásztam a zsebemben, de csak egy hajgumit és egy csomag rágót találtam, a kulcsot sehol.
- Nagyszerű - motyogtam magamban.
Leültem a lépcsőre és vártam Ambert, de nem jött. Pechemre még a telefonom is otthagytam a villában, pedig én oda nem megyek az biztos. Felálltam, a végtagjaim elzsibbadtak a várakozásban. Úgy döntöttem megkeresem Adam-et, Bob-nak nem merném elmondani, mert mi az éjjeli őrök vagyunk, nem az a feladatunk, hogy játsszunk. Adam keresésére indultam, sehol sem találtam. Végül berontottam a főépületi lányvécébe, mivel a saját házunkba nem tudok bemenni, nekem, pedig sürgősen dolgom van a wc-n. Valaki volt a wc-ben, kopogtam, de senki sem válaszolt, így benyitottam és khm... Adam volt benn.
- Ööö... Bocsi. Ha végeztél beszélhetnénk? - kérdeztem fojtott hangon, már nagyon fojtogatott a kitörni készülő röhögő görcsöm.
Bólintott egyet és becsukta az ajtót. Öt perc múlva végre kibattyogott a vécéből. 
- Pillanat - bestartoltam a vécébe, de bár ne tettem volna. Bent rémes szag fogadott. Azt hittem, összeesem a büdösbe.
- Adam! - léptem ki kicsit dühösen a mellékhelységből - Nem tudnád használni a férfi wc-t?!
- Nem. Miről szeretnél beszélni? - kíváncsiskodott.
- Hát, szóval kérhetnék egy szívességet? 
- Az attól függ - mondta lányosan.
- Nincs pótkulcsod a házunkhoz? - féltem, hogy nemleges válasz fogok kapni.
- Tudod csajszi, Adam-nek mindenhova van kulcsa - félelmetes volt, hogy harmadik személyben beszél magáról.
Visszaindultunk a házhoz. Adam kinyitotta az ajtót, megígértem, hogy majd valamelyik nap megbeszéljük a táborozó fiúk arcberendezését. Hálásan mosolyogtam rá és intettem egyet, majd becsuktam az ajtót. Fáradt voltam. Bedőltem az ágyba, hamar elnyomott az álom. Furcsa álmom volt.
Ott álltam egy szakadék szélén, jött Louis és Zayn kedvesen mosolyogva. Louis közelebb lépett egy puszit nyomott az arcomra és belelökött a szakadékba.
- Neee! Louis! - sikítoztam.
- Nyugi! Nincs semmi baj, csak álmodtad az egészet! - nyugtatott Amber.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem zavarodottan.
- Tudod, már hat óra elmúlt - magyarázta.
- De akkor több, mint, tizenkét órát aludtam. 
A tizenkét óra alvásnak köszönhetően nem voltam fáradt, de amikor tükör elé keveredtem, húha... A szemfestékem lefolyt, a szemeim pirosak voltak és be voltak dagadva a sírástól. Gyorsan rendbe szedtem magam, olyan vastag „vakolatot” tettem, hogy senki sem mondaná meg, hogy sírtam.
- Menjünk el enni, már biztos éhes vagy - anyáskodott Amber.
- Ez ellen nincs kivetni valóm - vigyorogtam.

2013. július 29., hétfő

6. fejezet

Elnézést a késésért, tegnap szerettem volna feltenni a részt, de nem jött össze. Remélem, tetszeni fog. Nagyon szépen köszönjük a két kommentet. :) Jó olvasást! xx

Amber szemszöge

Nem tetszett az ötlet. Hogy miért? Ez egyszerű. Itt van öt elkényeztetett popsztárocska, akik nem sokkal idősebbek nálunk, és akiket nagyjából egy órája „ismerünk”, vagy még annyi ideje sem.
Hat várakozó szempár bámult rám. Nagyot sóhajtottam.
- Jó, legyen - adtam be a derekam, mire a többiek elvigyorodtak. Liam elszaladt egy üvegért.
- Akkor a szabályok - helyezkedett el Harry egy neki szimpatikus helyen. Köré ültünk, és megvártuk Liamet, aki visszatért egy üres üveggel. - Minden kérdésre válaszolni kell. Minden feladatot meg kell csinálni. Ha nem, vetkőzöl. Minden köztünk marad, senkinek nem mondjuk el.
A fiúk vigyorogva bólogattak. Némi gondolkozás után Mia is belement. Megforgattam a szememet, és én is elfogadtam, bár nem örültem a „megcsinálod vagy vetkőzöl” szabálynak.
Mivel Liamnál volt az üveg, ő pörgetett. Niall-ra esett az üveg választása.
- Na, Nialler. Felelsz, vagy mersz? - tette fel Payne a kérdést.
- Merek - mondta a szöszi.
- Ülj a melletted levő ölébe, és adj neki egy puszit.
Niall beleült a jobb oldalán ülő Louis ölébe, és zavartalanul arcon puszilta. Elkerekedett szemekkel bámultam őket.
Niall pörgetett. Miát választotta.
- Na, Mia. Felelsz, vagy mersz?
- Merek - mondta Mia.
- Okés - Niall állát dörzsölgetve agyalt a feladaton. - Dúdold el a kedvenc számodat...
- Az könnyű - mosolyodott el Mia.
- Várj, még nem fejeztem be - folytatta Niall. - Úgy, hogy befogod az orrod, és becsukod a szád.
Így sem volt nehéz, más, hogy Mia hamar elkezdett fuldokolni, így abbahagyta a Feel this Moment dúdolgatását.
Mia pörgetett. Az üveg felém mutatott.
- Merek - mondtam, mielőtt feltette volna a kérdést.
- Mondj egy valamit a melletted balra ülőről, ami nem tetszik benne.
Végigmértem a tőlem balra ülő személyt.
- Túlságosan fenn hordod az orrod, mintha te lennél a legtökéletesebb ember a Földön. Emellett baromira nagyképű vagy, már a megjelenésed is irritáló.
- Én tökéletes is vagyok. Kikérem magamnak, hogy ezt valaki megcáfolja - tette karba kezeit Zayn, és látszólag megsértődött.
- Én csak az igazat mondtam. Fáj, hogy valaki nem hever a lábad előtt, igaz? - vigyorogtam rá. Elvettem az üveget, és pörgettem. - Nem igaz - morogtam, ugyanis Zaynt választotta az üveg. - Felelsz, vagy mersz?
- Merek - mondta. Vigyorogva pillantottam Miára.
- Nyald meg a padlót.
Mia elnevette magát. Igen, biztosan neki is eszébe jutott a nagyjából egy éve történt eset. Adam nálunk vakációzott, éjjel kinn voltunk hárman a szabadban, és ugyan ezt játszottuk. Adamnek adtam ezt a feladatot. Egyikünk se vette észre, hogy a földön nem csak fű van, és szerencsétlen Adam megízlelt egy khmm... Kutyakakát.
Rejtély, hogyan tudott odapiszkítani a kutya úgy, hogy addig nem vettük észre, de a szomszéd kutyája akkoriban szinte minden nap átszökött.
Zayn egyszerűen megnyalta a padlót, aztán pörgetett.
Nem tudom, hányadik körnél jártunk, de szinte mindenki teljes öltözetben volt.
- Na, ez így nem vicces - morgott Louis. - Hazza, drága - nézett göndörkére. - Ülj bele egy általad kiválasztott személy ölébe, és puszild arcon - ismételte el az egyik elhangzott feladatot, picit átalakítva.
Harry agyalt azon, hogy kit válasszon.
- Kettőt nem lehet?
- Jó, legyen kettő - legyintett Lou.
Harry odalépett először Miához, aki meglepődött, aztán hozzám, ahonnan egy piros folttal az arcán távozott.
- Maradtál volna csak Miánál - villantottam rá legszebb mosolyomat.
Harry pörgetett. Én jöttem. Azt választottam, hogy merek.
- Vedd le a melltartód. De úgy, hogy a póló rajtad marad.
- Elbasztad, Styles.
- De, Amber, ha nem csinálod meg, le kell venned a pólód, és akkor az rosszabb lesz - mondta Mia.
- Itt, mindenki előtt? - kérdeztem Harryt.
- Persze.
- Sztriptíz bemutatót is tartsak esetleg? - forgattam meg a szemeim, mikor nagy nehezen kiszedtem pólóm alól a melltartómat, és ledobtam magam mellé.
- Nem lenne ellenemre - bólintott Harry.
- Ne bámulj már, nem akarok lyukat a hátamba - csaptam orrba Zaynt a fehérneművel, aki erre felmorrant, de nem dühösen. Inkább perverzen.
Megint eltelt egy kis idő. Már nem felelsz vagy merszeztünk, hanem egy másfajta játékot játszottunk.
- Kiválasztok két embert. A lényeg, hogy mindenki csukott szemmel kell, hogy legyen. Bekötöm a két kiválasztott szemét, így csak a többiek fogják tudni, kik játszanak. Ha nem csinálod meg a feladatot, ugyanúgy leveszel valamit, de ezúttal a társad választja ki, mit. És nem lehet közben megszólalni - ismertette Liam a szabályokat.
Körbe álltunk, csukott szemmel. Liam bekötötte két ember szemét.
- Kinyithatjátok - mondta. Így tettem. Harryt és Niallt választotta. - Szóval. Odavezetlek téged - megragadta Harryt, és odalökte Niallhöz. - Vezessétek egymást. Mint a vakokat a vakvezető kutyák.
Vicces volt, mert időközben Louis odarakott egy kisszéket a nappali közepére, hogy biztos legyen a nevetés. Sikeres volt a terve: Niall óriásit zakózott, Harry pedig rá.

2013. július 21., vasárnap

5. fejezet

Szóval meg is érkeztem ezzel a bizonyos ötödik fejezettel. Köszönjük a 6 (!) feliratkozót és a kommentet az előző fejezethez. Remélem most sem felejtitek el, hogyan kell kommentet írni.
Jó olvasást! xx.

Mia szemszöge
- Te itt?! - mondtuk ki egyszerre Louis-val, akivel előző este beszélgettem neten.
Khm... Nem gondoltam volna, hogy valaha is találkozom vele. Csak azért beszéltem vele, mert én nem vagyok annyira bunkó, hogy ha valaki ír ne írjak vissza, de mint kiderült Louis jó fej, mármint interneten keresztül.
- Louis, csak nem ez az a csaj,akit a múltkor részegen lesmároltál? - kérdezte... Ööö... A göndör hajú srác.
- Mi? Én erről miért nem tudtam? - tette csípőre a kezét Amber.
- Mert nem ismerem...személyesen.
- Na, jó örültünk a találkozásnak, de mi most léptünk bulizni - intett a fekete hajú kreol bőrű helyes fiú.
- Sajnálom, de nem mehettek - rántotta vissza Amber a fekete hajút.
- Miért? - húzta fel szemöldökét
- Mert ti nem mentek innen sehova. Itt maradtok és szépen bementek a házba - utasítottam őket
- És ha nem? - fordult felém a fekete hajú.
- Fiúk! Hagyjuk. Bemegyünk - kacsintott a szőke hajú fiú
Tudtam, hogy most éppen abban mesterkednek, hogy bemennek és egy fél óra múlva szépen elhúznak. Bementek a házba, még az ajtóból integettek egyet. Visszaintettünk egy műmosoly kíséretében.
Ezúttal egy másik őrhelyet kerestünk magunknak. Kiszúrtam egy nagy bokrot, ahonnan tökéletes a rálátás az egész 'villára'.
- Gyere. Az ott jó lesz - mutogattam a következő „őrhelyünkre”.
Bebújtunk a bokorba, majd figyeltük az eseményeket. Meguntam a figyelést.
- Hallod, ezek kik, hogy ennyire vigyázni kell rájuk? - leültem a földre, de hamar fel is ugrottam, mert egy hangya mászott a lábamon.
- Nem tudom. De elég nagy az arcuk.
- Jah - értettem egyet vele - Nézd! Ott mennek! - mutogattam.
- De. Hát, ki sem nyílt az ajtó.
- Kimentek a hátsó ajtón. Hát jó fiúk, ha harc, hát legyen harc - majd futni kezdtünk
Szerencsére nem vettek minket észre. Hangtalanul mögéjük osontunk. Elkaptam egyikőjük kezét, majd tekertem rajta egyet és a mellettünk elhelyezkedő mobil wc-nek nyomtam. Amber is hasonlóan cselekedett.
- Kérlek, engedj el! - nyöszörgött Louis - Jó kisfiú leszek.
- Tudod, azok, akik éppen bulizni akarnak szökni, nem éppen lehet jó kisfiúnak nevezni - vigyorogtam és elengedtem.
- Figyeljetek! - emelte fel hangját Amber - Tudjátok nekem és Miának az a feladatunk, hogy megakadályozzuk, hogy kiszökjetek, szóval mi vagyunk az éjjeli őreitek - világosította fel őket.
A fiúk hatalmas röhögésben törtek ki.
- Igen. Na, most velünk jöttök. - rángattam a göndörkét.
Természetesen a ház felé vezettem őket. Amber hátulról biztosította a terepet. Elég furcsának tartottam, hogy két lány vigyáz öt fiúra. A villa előtt megálltunk.
- Kinél van kulcs? - kérdezte Louis
- De hát te hoztad a kulcsot! - nézett rá zavarodottan a fekete hajú.
- Nem, én biztos, hogy nem! Arról volt szó, hogy Harry hozza a kulcsot- mutatott a göndörkére.
- Ne rám nézzetek, nálam nincs kulcs - tárta szét Harry a kezét
- Jó mindegy. Nálunk van kulcs. De melyik is az? - emeltem a magasba a kulcscsomómat.
- Nektek van hozzánk kulcsotok? - nézett ijedten a szöszi.
- Aha - bólintottam - Próba szerencse, kipróbálom találomra az egyik kulcsot.
Az első kezembe akadó kulcsot a zárba dugtam és láss csodát az ajtó kinyílt. Gyönyörű és tágas volt. Sokkal szebb volt, mint a mi kis házikónk. Szerintem az éjszaka hátralevő részét itt bent töltjük.
- Hahó! - hadonászott a levegőben a tesókám - Mivel egész nyáron itt leszünk, ezért jó lenne megismerni egymást. Szóval kezdjük egy bemutatkozással. Amber Clark vagyok.
- Én, pedig Mia Clark - mosolyogtam
- Helló, én Harry Styles vagyok - odajött és megölelt engem és Ambert is.
Kicsit furának tartottam, ezt a hirtelen közelséget, de Amber is hasonló arcot vágott, mint én.
- Niall Horan - mondta, a srácnak erős ír akcentusa volt
- Liam Payne - integetett kedvesen.
- Zayn - ránk sem figyelt, csak kimondta a nevét.
- Na, mi van, már annyira sem méltatsz minket, hogy megoszd velünk a teljes neved? - ált le vele veszekedni. Természetesen Amber, ki más?
- Akkor, ha úgy jobban tetszik a kis puffogósnak, akkor Zayn Malik - flegmázott velünk továbbra is.
- And i'm Jennifer - integetett Louis.
Hangos nevetésben törtünk ki.
Nem mindegyik fiú szimpatikus, ott van például Zayn, hú, hát őt nem bírom. Louis is más így „élőben”. Úgy összességében egyik fiút sem kedvelem annyira - gondolkoztam magamban.
- Ha már be vagyunk ide zárva, akkor töltsük hasznosan az időt - mondta Louis.
- Például alvással? - szólt közbe a testvérem.
- Nem. Én üvegezésre gondoltam - vigyorgott Louis.
- Jó tőlem játszatok. Majd jót röhögünk rajtatok - mosolygott Amber.
- Ti nem játszotok velünk? - kérdezte szomorúan Harry.
- Én benne lennék, de Ambert még rá kell beszélni - mutogattam rá.
- Amber, kérlek - mondta kedvesen (?) Zayn.

2013. július 9., kedd

4. fejezet

Szóval, meghoztam a folytatást. Chatben kaptunk egy kommentet Domii-tól. Itt válaszolnék. Én személy szerint ismerem a blogodat, nagyjából a tartalmát is, de nem olvasom. A visszajelzések alapján jó, de nem a tiedről másoltuk. A cím ugyanaz szinte, de gondoljunk csak bele, mennyi "Summer Love" , "My Crazy Life" stb című blog van, hogy csak kettőt megemlítsek. A téma. Igen, alapjáraton mindegyik táboros. Igen, mindegyikben bennevan az 1D. DE! és itt jön a de. A te szereplőd egy, a mienk két lány. A te blogod Harrys, a mienk Louisos és Zaynes. A tiedben a csajt elküldik, a mienkben is, de nálunk egy rokonának segít be. A tiedben nem fog éjjeliőrködni egyikük se, a mienkben meg nem fognak büntetést kapni. (talán egy picit...) Szóval még sorolhatnám, mi nem egyezik vagy épp mi igen, de nem teszem. Én nem fogok ebből ügyet csinálni, nem loptunk és lopunk tőled semmit, se senki mástól. Minden saját ötlet, mi szenvedünk (vagy nem) vele, még ha az máséhoz hasonlít is. Ha annyira zavar, kitalálhatunk valami más címet, de ihlethiány miatt lett ez. Ennyi, itt a rész, ha valakit még érdekel a blog. Jó olvasást. xx

UI.: Mivel a "guglirídör" nem szűnt meg, ha szeretnétek, kövessetek be ott is, én személy szerint utálom a bloglovint. :)
[Valahogy így képzeljétek el a szállást kívülről.]

Amber szemszöge
Ja. Nőuralom, amíg le nem üt az első nagyobb darab melák - gondoltam.
- Akkor... Menjünk körbe, ahogy Bob mondta - javasolta Mia.
- Felőlem oké - bólintottam. - A csomagjaink Bobnál vannak?
- Bezárta őket a szobánkba.
- Oké, akkor nem tartok tőle, hogy ellopják. Ha mégis, akkor így jártunk.
- Ne aggódj. Maximum Adam lopja ki a sminkkészletünket - mondta tök komolyan, de nem bírta sokáig. Mindketten felnevettünk.
- Szegényt ne piszkáld állandóan - ráztam meg a fejemet még mindig röhögve, miközben egyre beljebb mentünk az erdőben.
- Te... - ragadta meg Mia a vállam, mikor odaértünk egy házhoz. Házhoz... Haha. Simán elment volna minivillának is, külseje alapján. Kérdően néztem testvéremre. - Szerinted ez mi célt szolgál?
- Biztos ez a lakhelyünk - villantottam egy hollywoodi mosolyt.
- Szép álom.
- Amúgy... Fogalmam sincs. Majd kiderítjük.
Miután nagyjából körbejártunk a táborban, visszamentünk oda, ahol Bob hagyott minket. Ott állt, mellette fia, Adam.
- Sziasztok! - köszönt a fiú.
- Hali - köszöntünk mi is, és megölelgettük.
- Gyertek, megmutatom a szállásotokat - intett fejével Bob, hogy kövessük.
- Bob - zárkóztam fel mellé, így ketten haladtunk elől, Mia és Adam pedig mögöttünk.
- Tessék.
- Karatéztunk. Oké. De ettől miért mi kapjuk az éjjeli őrködést? Miért nem mondjuk... - elgondolkoztam, elég hosszasan, mivel odaértünk a szállásunkra. - Mondjuk, Adam?
- Amber, hogy is mondjam... - vakarta homlokát töprengve. - Nézz csak rá - sóhajtott, a fiú felé fordulva, aki épp Mia mellett állt, és a lány tükrében tanulmányozta, hogy jól van-e kiszedve a szemöldöke. - Adam nem épp egy szumóbajnok-növendék. Két hete megverte egy lány.
Pislogtam néhányat, majd kitört belőlem a nevetés, ahogy elképzeltem a jelenetet.
- Mi olyan vicces? - jött oda Mia érdeklődve. Bob neki is elmesélte a történetet. Egymás vállára dőlve nevettünk nagyjából öt percig, aztán lenyugodtunk.
- Na, szóval. Itt van két csomag - nyomott mindegyikünk kezébe egy-egy kulcscsomót. - A lila bilétás nyitja a ti házatokat. A kék bilétás az én házamhoz van, ha kellene valami. A rózsaszín a személyzetisek raktára. Ott találtok megfelelő felszerelést.
- És a többi? - forgatta a kezében Mia a kulcsokat.
- Azok egy része pótkulcs, ha elhagynátok a másikat...
- Bob, ha elhagyjuk, akkor a pótkulcsokat is elhagyjuk, mivel egyben vannak - szakítottam félbe.
- Igaz. Mindegy - legyintett. - A többi kulcs azért van, ha esetleg a személyek, akiket őriztek, kizárnak titeket.
- És kikre fogunk vigyázni? - kérdezte Mia.
- Majd megtudjátok - felelt titokzatosan. - Annyit mondok, hogy tőletek nem sokkal idősebb fiúk, öten vannak, és nagyon bolondok. Az egyik jó ismerősöm bízta őket rám, erre a nyárra. A lényeg az, hogy sehova, ismétlem, sehova nem engedhetitek ki őket. Nem tudhatja meg senki, hogy itt vannak, szóval ti is titoktartásra vagytok kötelezve. Oké?
- Oké - mentünk bele.
- Na, hagyunk titeket. Ebéd délben, addigra itt lesz értetek Adam, és megmutatja a személyzeti raktárt, és a fontosabb épületeket.
- Már körbenéztünk - mondtam.
- Akkor rendben. Jó pakolást! - intett Bob. - Adam, tedd el azt a tükröt, és gyere! - szólt határozottan a még mindig magát bámuló fiúra.
- De apuuuu, fontos, hogy jól nézzek ki. Lehet, hogy idén nyáron megtalálom álmaim fiúját! - mondta lányos hangon, csillogó szemekkel. Bob csak legyintett, mi pedig megint nevettünk.
Mikor elmentek, gondolkozni kezdtünk.
- Mit mondott Bob, melyik nyitja a házat? - kérdezte Mia.
- A sárga - feleltem.
- Nincs is sárga.
- Akkor passz. Tudod, hogy rossz az emlékezőképességem.
Így hát nagyjából a fél kulccsomót bepróbáltuk a zárba, mire megtaláltuk a megfelelőt. A lila volt az.
A kis ház belülről nem volt nagy durranás, de nekünk pont megfelelt. Egy szintes volt az egész. Csak két szoba, egy nappali, egy fürdő, és egy kis konyha volt benn, de nekünk az elég is volt.
- Melyik lesz a te szobád? - kérdeztem Miát. - Mert nekem mindegy.
- Oké, akkor ez! - választotta ki a sajátját.
- Rendben.
Bevonultam a szobámba, leraktam az ágyra a csomagjaimat, és körbenéztem. Nem volt semmi extra: egy franciaágy, egy tükrös szekrény, íróasztal, két babzsákfotel, egy kisebb kanapé, és egy tv.
Bekapcsoltam a tv-t, hogy legyen egy kis háttérzaj. Nem tudom, mire számítottam, nem vártam el háromszáz adót, de egy se jött be, csak susogás, és feketeség. Ennyit a tv-zésről. Miután kicsomagoltam, átmentem Miához megnézni, ő hogy áll. Mikor mindketten készen lettünk, beszélgettünk ebédig, ezután elmentünk enni, ahol Bob nagyjából bemutatott a többi táboroztatónak, és a vendégek egy részét is megismerhettük.
- Mivel éjjel fenn leszünk, szerintem aludjunk - mondta Mia, mikor visszaértünk a szállásra.
- Rendben. Hánykor kezdünk?
- Azt hiszem, kilenc körül. És mivel a „villát” őrizzük, legalább megtudjuk, mi célt szolgál.
- Oké. Fél kilenckor kelts fel, ha addig aludnék.
- Te is.
Bementem a saját szobámba, majd megcsináltam az ágyat, és lefeküdtem. Nagy nehezen elaludtam.

Fogalmam sincs, mennyit szunyáltam, viszont arra ébredtem, hogy jéghideg víz ömlik a nyakamba.
- Én szóltam, hogy ébresztő! - mondta Mia nyugodtan. - Visszakaptad a reggelit - nyújtotta ki a nyelvét. Szemforgatva felkeltem, kiküldtem testvéremet, átvettem egy melegebb ruhát, és a személyzetis raktárból hozott cuccokat zsebre vágtam: zseblámpa, gumibot, paprikaspray, és a telefonom.
- Azon gondolkozok, ezek minek kellenek - nézegette Mia a spray-t. - Legfeljebb eldobom, ha nem kell semmire.
- Aztán megeszed - tettem hozzá. Mia elmosolyodott. Bezártuk az ajtót, elraktuk a kulcsokat, és elindultunk a kb. tizenöt percre levő „munkahelyünkre”.
- Szóval. Az a feladat, hogy először ne vegyenek észre. Szóval, bújjunk, mondjuk oda - mutattam egy bokorra - és várjunk. Ha szöknek, elkapjuk a grabancukat.
Leguggoltunk a bokor mögé, és vártunk.
- Zsibbad a lábam - panaszkodott Mia valamivel később.
- Bírd ki - suttogtam. - Na! Kapás van - böktem fejemmel a ház felé, ahol lekapcsolódott a villany, majd nyílt a bejárati ajtó.
Öt nevetgélő, igencsak hangos, srác lakta a házat, ezt tudtuk a hangok alapján. Egyszerre ugrottunk fel, és álltuk el a srácok útját.
- Mégis hova igyekeztek? - érdeklődött Mia, miközben felkapcsoltam a zseblámpámat.
- Ti meg kik vagytok? - méregettek minket. Aztán, az egyikük, egy barna felzselézett hajú, kék szemű felkiáltott. - Te itt?!

- Te itt?! - kiáltott szinte vele egyszerre Mia, aki teljesen meglepődött.

2013. július 3., szerda

3. fejezet

Most nézem, hogy Bloglovin'on már 5 követőnk van, köszönjük szépen! Remélem, tetszeni fog a hármas.
Jó olvasást! xx

Mia szemszöge
Nagy nehezen előkerestem a bőröndömet. Vettem elő egy lapot és hogy még véletlenül se maradjon itthon semmi, ráírtam, hogy mi is fogok majd vinni. Miután a pakolás is meg volt, elmentem lezuhanyozni. Nagyon jól esett a meleg zuhany ez után a fárasztó nap után. A fürdőből kilépve anyuba botlottam, vagyis inkább nekimentem.


- Bocsi. Anya pontosan hol is lesz az a tábor? - érdeklődtem.
- London egyik eldugott részén. Nem tudom pontosan a címet, de holnap reggel Bob jön értetek, úgyhogy nem valószínű, hogy eltévedtek. 
- Hát oké. - sóhajtottam - De ugye Adam nem jön vele?
- Nem hiszem. Ha Adam is jönne, nem férnének el a cuccaitok a kocsiban. - indokolta meg anya
- Na, jó, én most lefekszem. Holnap úgyis korán kell kelni. Szia! - integettem, majd elvonultam a szobámba
Befeküdtem az ágyamba a laptopommal az ölembe. Úgy döntöttem rákeresek erre a táborra, ha már egész nyáron ott fogunk dolgozni. 
- Amber! Gyere át a szobámba! Most! - ordibáltam.
- Valami baj van? - rontott be lihegve.
- Nem, csak gondoltam, ha már egész nyáron táborban leszünk, akkor valamit tudjunk is róla.
- Jó ötlet. - helyeselt és bemászott mellém az ágyba
Megnéztük a programokat. Voltak érdekes programok, mint például a tábortüzes gitáros éneklős est, vagy a kalandpark. Ambernek a túrák tetszettek legjobban. Nekem annyira nem, elég volt egész gimi alatt túrázni a suliig.
- Álmos vagyok. - jelentettem ki
- Én is, szóval lefekszem aludni. Jó éjszakát!
- Neked is! 
Még egy kicsit netezgettem. Felmentem face-re. Egy új ismerősnek jelölésem volt, valami Louis. Nem nagyon foglalkoztatott, hogy ki ő, csak visszajelöltem neki. Halkan csippant egyet a gépem, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Megnyitottam, az a Louis volt, aki bejelölt.
"Louis: Szia! "
"Mia: Szia! Ismerlek?"
Nem akartam bunkó lenni, de sehonnan sem emlékeztem rá, talán azért, mert még nem is találkoztunk.
"Louis: Még egyelőre nem...  De még megismerhetsz"
"Mia: Na és hol ismerhetnélek meg?"
"Louis: Mondjuk itt?  Kezdjük azzal, hogy melyik városban laksz? "
"Mia: Londonban. Te? "
"Louis: Jelenleg Doncasterben vagyok, de megyek Londonba, egy táborba."
"Mia: Nem vagy túl öreg a táborokhoz? "
"Louis: Ahh... Ez most fájt! És ha kíváncsi vagy rá nem... Muszáj mennem abba a táborba... 
Nem akartam bunkó lenni, ezért el kezdtem vele beszélgetni. Kiderült, hogy egész jó fej.
Egy óra múlva elköszöntem tőle, mivel éjjel 1 óra elmúlott.
Reggel arra ébredtem, hogy hirtelen kb. egy vödör mennyiségű jéghideg víz az arcomba borult.
- Nee! - motyogtam - Még tíz percet kérek!
- De hát már bőven volt alkalmad kialudni magad. Kelj fel! - rángatott Amber.
- Jó, rendben. Felöltözök és indulhatunk. - battyogtam a fürdő felé.
- De siess, nem akarok elkésni! - utasított a testvérkém.
Már megint ez a rendszerető énje, jaj, mi van akkor, ha késünk egy kicsit, nem dől össze a világ. - gondolkodtam magamban.
Nagyjából tíz perc múlva élénken lerobogtam a lépcsőn. A nappaliban ült Bob bácsi egy csésze teával a kezében. - Indulhatunk? - állt fel Bob.
- Persze. A csomagokat már bepakoltuk a kocsiba. - magyarázott Amber.
Ahhoz képest, hogy mennyire nem akart menni, könnyen beletörődött, hogy megyünk és kész. Én személy szerint egy kicsit örültem is neki.
Már a kocsiban ültünk és haladtunk London másik felébe, ami nagyon messze volt tőlünk.
- Milyen furcsa véletlen. - motyogtam úgy tűnik nem elég halkan, mert Amber hallotta
- Mi olyan furcsa véletlen? - kérdezte halkan, úgy, hogy Bob ne hallja
- Semmi. - vágtam rá gyorsan
- Jaj, ne már! A testvéred és egyben a legjobb barátnőd is vagyok, nekem elmondhatod.
- Hát csak az, hogy Louis is pont ma megy táborba, ráadásul ide Londonba. - világosítottam fel tesókámat.
- Ki az a Louis? - vágott értetlen fejet.
Elmeséltem neki a tegnap esti beszélgetésemet Louis-val, mire ő azt mondta, hogy hogy képzelem azt, hogy leállok egy ismeretlennel beszélgetni neten. 
- Hát most komolyan, te nem lehetsz ennyire...- kerestem a megfelelő szót - Jó kislány?!
- Tényleg?! Én legalább nem állok le idegekkel megbeszélni, hogy hova megyek holnap! - csattant nekem.
- Tudod mit? Hagyjál békén! - fordultam az ablak felé és néztem a mellettünk elsuhanó házakat. 
- Ne haragudj! - simogatta meg a hátam - Nem kellett volna ennyire túlreagálnom ezt az egészet.
Bűnbánó arcát látva azonnal megbocsátottam neki.
Az autó megált egy táborszerűség előtt. Kiszálltunk, Bob pedig elcipelte a bőröndjeinket a szobánkba. Körbenéztem, legalább húsz kis házikót láttam, de hátrébb egy eldugottabb részen volt egy nagyobb villaszerűség, nem tudom, hogy az minek van ott, de majd kiderítem.
- Lányok. - fordult felénk Bob - A ti feladatok az éjjeli őrködés lesz... - be sem fejezte de Amber a szavába vágott
- Miért pont ez? Szívesebben tartok kézműves foglalkozást az ovisoknak! - háborodott fel Amber.
- Had fejezzem be! - ingatta előttünk mutatóujját Bob - Szóval éjjeli őrök lesztek a fiúrészlegen.


- De... De miért pont a fiú részlegen? - értetlenkedtem - Majd két kisebb termetű lány elbánik a nagydarab 17 évesekkel. Persze - durciztam.

- Igen el fogtok velük bánni, mivel fekete öves karatésok vagytok.

- Na, jó ebben egyet értünk. - szerénykedett Amber.
- Rendben. Majd később megmutatom a helyeteket, addig nézzetek körbe! Én most megyek, nemsokára fontosabb vendégeink érkeznek. - köszönés nélkül távozott.
- Hát ez nagyszerű. - jelentette ki Amber.
- De legalább női uralom lesz. - vigyorogtam.