Itt is az első rész, mivel érkezett egy komment a prológushoz és van két feliratkozónk.
Jó olvasást! xx
Mia szemszöge
Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Kómásan a fürdőszobába sétáltam, komótosan összekészülődtem. Hirtelen belém sújtott a felismerés, ma van az utolsó nap a suliba. Jókedvűen leszökdeltem a lépcsőn, de amikor már az utolsó lépcsőfokhoz értem megbotlottam a lábamba és elvágódtam.
- Jézusom Mia, nem esett bajod? - aggodalmaskodott Amber.
Komolyan néztem rá, de kitört a nevetés. Együtt indultam el a kedves testvérkémmel a suliba.
- Ez az. Utolsó nap - ujjongtam útközben
- Most minek örülsz annyira?! Vége lesz a sulinak és egy unalmas nyárnak nézünk elébe - puffogott Amber.
- Komolyan, az ilyen megszólalásaid után szívesen letagadnám, hogy testvérek vagyunk...
- Én meg a matek egyesed után - vágott vissza.
- Jaj, hagyjál már ezzel. Olyan is csak egyszer volt. Te is tudod, hogy jók a jegyeim - nyafogtam.
Igen is jók a jegyeim. Nem vagyok olyan „stréber” fajta, de kitűnő vagyok. (Azt meghagyom Ambernek.)
Ezután csendben sétáltunk az iskolába, ami több mint fél óra séta. Én legszívesebben buszoznék, de Amber környezetvédő, tehát sétálni kell. Hurrá.
Beléptünk a suliba, érezni lehetett azt a „végre ma kell jönni utoljára suliba” hangulatot az egész iskolán. Ma nem volt tanítás. Első három órán az osztályfőnökünkkel voltunk, utána jutalomkönyv - osztás volt. Több mint fele könyvet Amber kapta, nem is csoda, hiszen ő egy... Hogy is fogalmazzak... Szeret tanulni, minden sulis rendezvényen ott van, és szuper fegyelmezettséggel van megáldva.
Szerintem még az igazgatónál sem volt, kivéve, ha valami jó dologról volt szó. Nekem azért volt már pár balhém...
A könyvosztás unalmasan telt. Utána elengedtek minket.
- Amber, van kedved velem eljönni a plázába? - kérdeztem kedvesen.
Tudom, hogy ez mindig meghatja.
- Jó, legyen. De csak egy órára, mert anyuék valamit be akarnak jelenteni.
Jaj, már megint előbújt ez a kis szabályszerető énje, de én ennek ellenére mindenkinél jobban szeretem. Különleges kapcsolat van köztünk.
- Akkor induljunk - indultunk el
- Szerinted mit akarnak anyuék bejelenteni?
- Nem tudom. Biztos valami lényegtelen dolgot. De most menjünk, akarok egy új bikinit venni, mert a régit tavaly szétcsúszdáztam - magyaráztam.
- Oké - bólintott és elindultunk úti célunk felé.
Egy óra múlva még mindig a próbafülkében voltam. Eddig még Amber nem nézte az óráját, szóval van még kb. 15 percem. Nagyon sok cuccot vettünk. Vagy 5 szatyorral a kezemben sétáltunk oda egy mekihez. Amber kezében is legalább öt szatyor volt. Ettem egy sajtburgert, a tesókám is hasonlóan cselekedett, ránézett az órájára, elkerekedtek a szemei.
- Mia!
- Tessék.
- Tudod, hogy már három óra elmúlott?! Én meg azt mondtam anyának, hogy kettőre otthon leszünk - siránkozott.
- Jaj, ne már... Én még be akarok menni az ékszerüzletbe.
- Hát ma nem mész, mert most indulunk haza - jelentette ki.
- De tíz perc már nem számít. Tudod még a múltkor kinéztem azt a nagyon jó karkötőt. Na... Légyszi - vetettem rá kiskutyaszemeimet.
Annyira nagy szerencsém van, hogy Ambert könnyen tudom befolyásolni. Már 17 éve dolgozom az elrontásán, de nem mentem sokra, igaz, hogy sok hülyeségbe belerángattam már, de még túl „jókislányos”.
Bementünk az ékszerüzletbe, gyorsan megvettem a karkötőt és már mentünk is haza.
- Kérlek, had menjünk busszal - kérleltem.
- Nem, tudod, hogy védem a környezetet.
- De a busz akkor is megy, ha nem ülsz rajta - érveltem.
- Nem és kész! - makacskodott.
A hazaút viszonylag gyorsan eltelt végigbeszélgettük az egészet.
Beléptünk a házba, anya már az ajtóban várt ránk.
- Sziasztok - mosolygott kedvesen.
Ajaj. Most valami rossz jön, mert általában ha késünk nem így fogad.
- Üljetek le. Anyátokkal van egy bejelenteni valónk - lépett be apa is.
- Ugye nem lesz testvérünk vagy ilyesmi? - kérdeztem ijedten.
- Nem dehogy is - nyugtatott meg anyu.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése