3. fejezet

Most nézem, hogy Bloglovin'on már 5 követőnk van, köszönjük szépen! Remélem, tetszeni fog a hármas.

Jó olvasást! xx

Mia szemszöge

Nagy nehezen előkerestem a bőröndömet. Vettem elő egy lapot és hogy még véletlenül se maradjon itthon semmi, ráírtam, hogy mi is fogok majd vinni. Miután a pakolás is meg volt, elmentem lezuhanyozni. Nagyon jól esett a meleg zuhany ez után a fárasztó nap után. A fürdőből kilépve anyuba botlottam, vagyis inkább nekimentem.

- Bocsi. Anya pontosan hol is lesz az a tábor? - érdeklődtem.

- London egyik eldugott részén. Nem tudom pontosan a címet, de holnap reggel Bob jön értetek, úgyhogy nem valószínű, hogy eltévedtek. 

- Hát oké. - sóhajtottam - De ugye Adam nem jön vele?

- Nem hiszem. Ha Adam is jönne, nem férnének el a cuccaitok a kocsiban. - indokolta meg anya

- Na, jó, én most lefekszem. Holnap úgyis korán kell kelni. Szia! - integettem, majd elvonultam a szobámba

Befeküdtem az ágyamba a laptopommal az ölembe. Úgy döntöttem rákeresek erre a táborra, ha már egész nyáron ott fogunk dolgozni. 

- Amber! Gyere át a szobámba! Most! - ordibáltam.

- Valami baj van? - rontott be lihegve.

- Nem, csak gondoltam, ha már egész nyáron táborban leszünk, akkor valamit tudjunk is róla.

- Jó ötlet. - helyeselt és bemászott mellém az ágyba

Megnéztük a programokat. Voltak érdekes programok, mint például a tábortüzes gitáros éneklős est, vagy a kalandpark. Ambernek a túrák tetszettek legjobban. Nekem annyira nem, elég volt egész gimi alatt túrázni a suliig.

- Álmos vagyok. - jelentettem ki

- Én is, szóval lefekszem aludni. Jó éjszakát!

- Neked is! 

Még egy kicsit netezgettem. Felmentem face-re. Egy új ismerősnek jelölésem volt, valami Louis. Nem nagyon foglalkoztatott, hogy ki ő, csak visszajelöltem neki. Halkan csippant egyet a gépem, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Megnyitottam, az a Louis volt, aki bejelölt.

"Louis: Szia! "

"Mia: Szia! Ismerlek?"

Nem akartam bunkó lenni, de sehonnan sem emlékeztem rá, talán azért, mert még nem is találkoztunk.

"Louis: Még egyelőre nem...  De még megismerhetsz"

"Mia: Na és hol ismerhetnélek meg?"

"Louis: Mondjuk itt?  Kezdjük azzal, hogy melyik városban laksz? "

"Mia: Londonban. Te? "

"Louis: Jelenleg Doncasterben vagyok, de megyek Londonba, egy táborba."

"Mia: Nem vagy túl öreg a táborokhoz? "

"Louis: Ahh... Ez most fájt! És ha kíváncsi vagy rá nem... Muszáj mennem abba a táborba... 

Nem akartam bunkó lenni, ezért el kezdtem vele beszélgetni. Kiderült, hogy egész jó fej.

Egy óra múlva elköszöntem tőle, mivel éjjel 1 óra elmúlott.

Reggel arra ébredtem, hogy hirtelen kb. egy vödör mennyiségű jéghideg víz az arcomba borult.

- Nee! - motyogtam - Még tíz percet kérek!

- De hát már bőven volt alkalmad kialudni magad. Kelj fel! - rángatott Amber.

- Jó, rendben. Felöltözök és indulhatunk. - battyogtam a fürdő felé.

- De siess, nem akarok elkésni! - utasított a testvérkém.

Már megint ez a rendszerető énje, jaj, mi van akkor, ha késünk egy kicsit, nem dől össze a világ. - gondolkodtam magamban.

Nagyjából tíz perc múlva élénken lerobogtam a lépcsőn. A nappaliban ült Bob bácsi egy csésze teával a kezében. - Indulhatunk? - állt fel Bob.

- Persze. A csomagokat már bepakoltuk a kocsiba. - magyarázott Amber.

Ahhoz képest, hogy mennyire nem akart menni, könnyen beletörődött, hogy megyünk és kész. Én személy szerint egy kicsit örültem is neki.

Már a kocsiban ültünk és haladtunk London másik felébe, ami nagyon messze volt tőlünk.

- Milyen furcsa véletlen. - motyogtam úgy tűnik nem elég halkan, mert Amber hallotta

- Mi olyan furcsa véletlen? - kérdezte halkan, úgy, hogy Bob ne hallja

- Semmi. - vágtam rá gyorsan

- Jaj, ne már! A testvéred és egyben a legjobb barátnőd is vagyok, nekem elmondhatod.

- Hát csak az, hogy Louis is pont ma megy táborba, ráadásul ide Londonba. - világosítottam fel tesókámat.

- Ki az a Louis? - vágott értetlen fejet.

Elmeséltem neki a tegnap esti beszélgetésemet Louis-val, mire ő azt mondta, hogy hogy képzelem azt, hogy leállok egy ismeretlennel beszélgetni neten. 

- Hát most komolyan, te nem lehetsz ennyire...- kerestem a megfelelő szót - Jó kislány?!

- Tényleg?! Én legalább nem állok le idegekkel megbeszélni, hogy hova megyek holnap! - csattant nekem.

- Tudod mit? Hagyjál békén! - fordultam az ablak felé és néztem a mellettünk elsuhanó házakat. 

- Ne haragudj! - simogatta meg a hátam - Nem kellett volna ennyire túlreagálnom ezt az egészet.

Bűnbánó arcát látva azonnal megbocsátottam neki.

Az autó megált egy táborszerűség előtt. Kiszálltunk, Bob pedig elcipelte a bőröndjeinket a szobánkba. Körbenéztem, legalább húsz kis házikót láttam, de hátrébb egy eldugottabb részen volt egy nagyobb villaszerűség, nem tudom, hogy az minek van ott, de majd kiderítem.

- Lányok. - fordult felénk Bob - A ti feladatok az éjjeli őrködés lesz... - be sem fejezte de Amber a szavába vágott

- Miért pont ez? Szívesebben tartok kézműves foglalkozást az ovisoknak! - háborodott fel Amber.

- Had fejezzem be! - ingatta előttünk mutatóujját Bob - Szóval éjjeli őrök lesztek a fiúrészlegen.

- De... De miért pont a fiú részlegen? - értetlenkedtem - Majd két kisebb termetű lány elbánik a nagydarab 17 évesekkel. Persze - durciztam.

- Igen el fogtok velük bánni, mivel fekete öves karatésok vagytok.

- Na, jó ebben egyet értünk. - szerénykedett Amber.

- Rendben. Majd később megmutatom a helyeteket, addig nézzetek körbe! Én most megyek, nemsokára fontosabb vendégeink érkeznek. - köszönés nélkül távozott.

- Hát ez nagyszerű. - jelentette ki Amber.

- De legalább női uralom lesz. - vigyorogtam.