9. fejezet

Sziasztok! Meg is hoztam a folytatást, köszönjük a kommentet,, és a 2000+ oldalmegtekintést! remélem, tetszeni fog, jó olvasást! xx :)

Pár nap elteltével már úgy éreztem, vissza tudok menni, vigyázni a fiúkra. Nem túlságosan nagy lelkesedéssel sétáltam Amberrel a kis villa felé vezető járda szerűségen.
Az előző pár napban kézműves foglalkozásokat kellett tartanom, az a hülye Louis meg beült rá a kicsik közé és nekiállt kiszínezni a répaevő nyuszikat a színezőből. Már annyira nem haragszom rá, nekem úgy tűnik ő sem rám, mert a kézműves foglalkozáson vagy hússzor kért bocsánatot.
Már majdnem odaértünk, mikor Amber elhúzott egy bokor mögé. Nem igazán értettem, mit akar, furán néztem rá.
- Megkerüljük a házukat és bemászunk valamelyik nyitott ablakon, nem akarok kiszámítható lenni. Higgyék csak azt, hogy ma nincs felügyeletük - vázolta fel előttem tervét
Furcsa volt ez az ötlet Ambertől, mindig szabálykövető volt és egyszerű, nem szoktak „ördögi” tervei lenni.
- Megijesztjük őket, vagy mi? - vigyorogtam ördögien.
- Nem, vagyis gondoltam te majd kitalálod, ez nem az én „szakterületem".
- Okés. A terv: - felvettem egy botot és a földbe kezdtem karcolni a lakás alaprajzát - míg elmennek fürödni, te elbújsz Zayn szobájában az ágy alatt, ha hallod, hogy folyik a víz, várj két percet, menj be és szedd össze a ruháit. Én kint várok egy fényképezővel.
- Ez nem túl durva? Ki is rúghatnak érte.
- Jaj, ne már! Ez csak egy kis szívatás. Ha ennyire aggódsz, akkor csak a táborban tesszük ki a képet. Na, gyere, menjünk.

Megkerültük a házat, szerencsénkre Zayn szobájának az ablaka nyitva volt, pechünkre viszont a szobában volt Liammel. Leguggoltunk az ablak alá, hallgatóztunk egy kicsit.
- Louis kiment körülnézni, úgy tűnik ma nem küldtek senkit sem - adta a helyzetjelentést Liam.
- Az jó. Akkor, én megyek is készülődni.
Perceken belül Liam kiment a szobából, Zayn pedig elhúzott fürdeni.
- Mehetünk - intettem Ambernek.
- Biztos? - suttogta.
Nem válaszoltam. Bemásztam az ablakon, segítettem a testvéremnek is bemászni. Meglepetésemre Louis állt a szoba közepén.
- Minden rád marad. Csináld úgy, ahogy megbeszéltük. Itt a gép - kezébe nyomtam a fényképezőt, majd Louis-hoz futottam.
Befogtam a száját, és elvezettem a szobájába. Nem vett minket észre senki, gondolom ők is készülődtek. Louis szobájába érve levettem a kezem a szájáról.
- Mire készültök? - kíváncsiskodott.
- Titok - vágtam rá gyorsan - Figyi, van körülbelül fél óránk, amit itt kell töltenünk. Te nem mehetsz ki. A többiek nem tudhatják meg, hogy itt vagyunk - adtam az utasításokat.
- Szóval most fogva tartasz? Vannak ötleteim, hogy mit csináljunk, de arra nem biztos, hogy elég fél óra, maximum, ha gyorsan csináljuk.
Nem igazán értettem, mit akar ezzel mondani. Kérdő tekintettel néztem rá, mire közelebb lépett. Ösztönösen egy lépést hátráltam.
- Csak nem félsz? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Mitől félnék?
Addig lépegettem hátra, míg a falnak ütköztem. Louis megfogta a derekam, egyre jobban közeledett arcával az enyém felé. Hirtelen elfelejtettem mindent, csak Louis-on járt az eszem. Már vártam, hogy csókoljon meg. Úristen Mia, mi a fene ütött beléd?! Nem is kedveled Louist! - ordítozta egy belső hang.
Ahogy Louis puha, meleg ajkai súrolták az enyémet, furcsa borzongás futott végig az egész testemen. Őszintén bevallom nagyon élveztem, ez volt életem egyik legjobb csókja, de ettől független nem igazán bírom őt. Na, jó, most hazudtam...
Ellöktem magamtól, hiszen nem is ismer, mégis megcsókolt.
- Ne haragudj. Nekem ez nem megy - lesütöttem a szemem, nem bírtam ragyogó kék íriszeibe nézni.
- Nem, te ne haragudj, még nem kellett volna megcsókolnom téged.
- Mi az, hogy még? - kértem számon. - Ja, hogy én is csak egy vagyok a sok lány közül, akit megcsókolhatsz, és jól otthagyhatod őket. Mondd csak Adam-et sikerült már megcsókolnod, vagy őt majd későbbre tartogatod?!
Elfordultam, kisiettem a szobából. Még nem tellett le a fél óra, de hidegen hagyott. Nem igazán értem kiborulásom okát, de nem fogom kimutatni, hogy megbántott, mosolyogni fogok, pedig jelen pillanatban sírni tudtam volna.
Mosolyogva leültem a nappaliba a kanapéra.
- Sziasztok! - mosolyogtam, bár belül zokogtam. - Kis kihagyás után megint itt vagyok.
- Szia! - visszhangzott egyszerre.
Nagy ordítás és sikítozás hallatszott Zayn szobája felől.
- Most komolyan, halkabban is csinálhatnák - mérgelődött Harry.