12. fejezet

Amber szemszöge

Fapofával ültem le a szabadon maradt helyre, ami - mekkora meglepetés - Zayn mellett volt. Szintén fapofával kezdtem el bámulni a tv-t. Nem vagyok egy félős alak, sok horrort láttam már, de mikor megláttam, ezek az idióták mit raktak be, magamhoz húztam a legelső kezem ügyébe eső tárgyat, ami Zayn keze volt, és a szemem elé raktam.

- Mi van? - pillantott rám Liam.

- Nem akarom ezt nézni - mondtam. Mikor meghallottam az első sikolyt, szorosabban nyomtam a szememre a fiú karját.

- Miért? Ez csak egy film.

- Nem, ez nem csak egy film. Ez A barlang. Még kiskoromban megnéztem anyuékkal - persze ők azt hitték, alszok -, és utána nagyjából két hétig minden este rémálmaim voltak, de a durvább fajtából.

- Ja, az durva volt - helyeselt Mia, aki nem hiszem, hogy nagyon figyelt, szerintem sokkal inkább érdekelte az őt ölelő Louis.

- Amber, kicsit finomabban. Nem érzem a karomat - rántotta el a kezét Zayn, és megrázta. Huppsz, kicsit elzsibbadhatott.

- Akkor egy ajánlat - állt fel a helyéről Harry, és kivette a DVD-t. - Nézünk ehelyett egy gyengébb horrort, cserébe ti itt alszotok.

Miával összenéztünk. Szerintem a sötétben egyikünk se ment volna haza szívesen egyedül, úgyhogy vonakodva bár, de belementünk. A következő film az Átok volt. Harry azt mondta, ez lightosabb lesz. Aha, én meg Barack Obama és egy strucc gyereke vagyok. Mindegy, a film biztos jó volt, ugyanis nagyjából a felénél lehunytam a szemeimet, és elaludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy a nyakam iszonyatosan zsibbad. Pislogtam párat, amíg megszoktam a világosságot, majd felültem. A földön feküdtem, fejem Zayn ölében, aki ülve aludt, és horkolt, mint egy téli álmot alvó medve. A kanapét elfoglalta Mia és Louis - milyen kényelmesek egyesek -, Harry és Niall pedig egy-egy fotelban ülve aludtak. Liamet sehol nem láttam.

Mindenféle óvatosság nélkül lelöktem a derekamról Malik agyontetovált kezét, és felálltam. Egyszer csak hangokat hallottam az egyik irányból. Mint később rájöttem, a hang Liamtől származott, aki a konyhában sütögetett, és közben énekelt, ha jól hallottam, Pitbull Give Me Everything-jét.

- Khm... - köszörültem meg a torkom, mire Liam ijedtében felugrott, és kis híján eldobta a kezében levő serpenyőt.

- A szívbajt hoztad rám - kapott a szívéhez. - Legközelebb ne ilyen halkan osonkodj, ha megkérhetlek - sóhajtott, és folytatta a reggelikészítést. - A többiek? - érdeklődött.

- Alszanak - válaszoltam. - Pontosan mi is történt az este? - kérdeztem, ugyanis nem igazán emlékeztem semmire.

- Játszottunk, megittunk pár felest, aztán filmeztünk - világosított fel. - Keltsd fel a többieket, mindjárt tíz óra. Addig befejezem a reggelit.

Bólintottam, és visszamentem a nappaliba. Legelőször felébresztettem Niallt és Harryt, aztán nagy nehezen Zaynt, majd a gerlepárt is sikerült működőképessé tenni. Miután mindannyian kellően felébredtek, leültünk a konyhaasztalhoz, és megreggeliztünk. Liam nagyon finom tojásrántottát készített nekünk, nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen jó szakács. A reggeli alatt végig csendben voltunk. Nem sokkal később valaki csengetett. Harry rögtön felkelt, hogy megnézze, ki az.

- Nem szeretnék zavarni - hallottam meg az egyre közeledő, ismerős hangot. Miával ijedten összenéztünk. Mi lesz, ha Bob meglát minket? Szerintem mikor megpillantja a testvérkéje két kicsike lányát kócos hajjal, elkenődött sminkkel, épphogy érezhető alkoholszaggal, előző napi gyűrődött ruhákban, öt fiatal srác házában, akik el vannak tiltva mindenféle bulitól és csajoktól egy ideje, nem az lesz az első gondolata, hogy filmeztünk. - Csak azt szeretném kérdezni, hogy nem láttátok-e a lányokat? Tegnap este óta nem találom őket sehol.

- Milyen lányokat? - próbálta Hazza tettetni a hülyét.

- Miát és Am... - Bob beért a konyhába, és igencsak meglepődött.

- Helló, Bob bácsi! - köszöntünk mind a hatan egyszerre, szélesen vigyorogva.

- Mi a...? - bámult tátott szájjal.

- Kérsz reggelit? - érdeklődött Liam. - Készítek neked is szívesen.

- Lányok, hazafelé! - szólt higgadtan, pontosan ezért ijesztően. Gyorsan befaltuk a reggelit, megköszöntük a fiúknak, hogy nem dobtak ki minket, és fülünket - farkunkat behúzva mentünk Bob után.

Mikor beértünk a házunkba, bácsikánk leültetett minket Mia ágyára, ő pedig előttünk járkált fel - alá.

- Nem hiszem el - dünnyögte. - Nem hiszem el! Az apátok úgy engedett el titeket, hogy vigyázok rátok. Élvezetessé akartuk tenni az utolsó gimis nyaratokat, de nem ennyire! Ha az apátok ezt meg tudja... Istenem, azt ígértem neki, szűzen viszem haza a két kislányát, mit fog tenni, ha erre rájön? - bámulta a mennyezetet segélykérően. Próbáltuk türtőztetni magunkat, de nem sikerült, pofátlanul kiröhögtük.

- Bob, nem történt semmi - mondta Mia. - Elmentünk a fiúkhoz, Ami odaadta Zaynnek az óvszert, játszottunk, közben kicsit ittunk, filmeztünk egyet, aztán bealudtunk.

- Mit csináltatok?! És mit adott Amber kinek?! - kiáltotta két oktávval magasabb hangon.

- Mia... - sziszegtem. - Semmi, hagyjuk - legyintettem. - A lényeg, hogy nem történt semmi. Amíg férjhez nem megyek, nem is fog senkivel.

- Ha férjhez mész - nyújtotta ki a nyelvét Mia, mire megforgattam a szemem.

Miután nagy nehezen meggyőztük Bob-ot, hajlandó volt magunkra hagyni minket. Az első dolgom volt, hogy lezuhanyozzak, és átöltözzek, aztán bementem a szobámba, és ledőltem egy kicsit.

11. Fejezet

Sziasztok! Megjöttem a következő résszel, egy kicsit sokára, de azért remélem tetszeni fog.
Jó olvasást! xx

*Mia szemszöge*

-Ahj, - sóhajtottam - már megint este van.
- Tudom, de készülj, mert elkésünk.
- Amiii, nem akarok - nyivákoltam. - Tudod itt vagyunk már egy ideje, de még semmi izgalmas nem történt. Bár számodra izgalmas lehet, annál a sok könyvnél minden izgalmasabb - tettem hozzá.
- Ezt még megbánod, most sértetted meg a könyveimet - hozzámvágott egy párnát
- Áucs, ez most fájt - dörzsölgettem azt a részt amit eltalált.

- Ne, nyolc óra múlt egy perccel, kopogj gyorsan, hátha nem veszik észre, hogy egy percet késtünk - mondtam önelégülten.
Amber egy percet sem vesztegetve kopogott, Zayn nyitott ajtót.
- Amber, micsoda meglepetés. Elhoztad? - utalt a lila zacsira amit tegnap a zsebébe csempészett.
- El, de van mire felhúznod?
Zayn mérgesen nézett, mintha egy kicsit kivörösödött volna az arca. Én már a hasamat fogtam a nevetéstől. Igen, ez az én testvérem.
Kikerültük Zaynt, majd a kanapé felé vettük az irányt. Lehuppantam Harry mellé.
- Szia Cica! - karolta át  a vállam.
- Harry - néztem felé - szerintem menj ki a wc-re, mert... khm... ágaskodik a kis Harry.
- Tudod ezen segíthetünk, arra van a szobám - suttogta fülembe.
- Ott van Louis, menjen ő a szobádba.
- Hova megyek én? - kapta fel tekintetét telefonja képernyőjéről.
- Sehova - vágta rá Hazz.
- Unatkozom - nyöszörgött a szöszi.
Nem tudom, hogy tud unatkozni, amióta ittvagyunk azóta eszik, két perc sem telt el az utolsó tál spagettije óta.
- Játszunk valamit - csillant fel Louis szeme.
- Jó - vágta rá mindenki, kivéve Ambert.
- Játszunk én még sosemet - adta az ötletet Liam.
- Az milyen? - értetlenkedett Amber.
- Hát körbemegyünk, mindenki mond valami olyant amit még sosem csinált, aki már igen az iszik - ismertette a szabályokat Niall.
- De én még kiskorú vagyok nem ihatok.
- Amber - meresztett rá bociszemeket Zayn - kérlek. Egy pohárba nem fogsz belehalni.
Nem tartottam jó ötletnek ezt a játékosdit, valaki úgy is meg fog sértődni.
Harry megérkezett a konyhából két üveg Jack Daniels-el.
- Akkor kezdjük is - vágódott le mellém. - Zayn kezdi.
- Okés - gonoszan Amberre sandított - Nekem még sosem... csúsztattak a farzsebembe óvszert.
Amber szemei szikrákat szórtak, de meghúzta a poharat.
Ajaj. Ez nem lesz így jó, ezt most konkrétan arról fog szólni, hogy leitatjuk egymást, de jól van, legyen.
- Én még sosem... - rágta szája sarkát a mellettem ülő Harry - voltam fiúval.
Mindenki ránk nézett, még én sem...
- Most mi van, mit néztek? - értetlenkedtem.
- Na, nem isztok? - mi jelentőségteljesen halgattunk és a földet tanulmányoztuk. - Csak nem?!
- A kis szende szüzek! - röhögött hasát fogva Lou.
- Ezt még visszakapjátok - sziszegtem összeszorított fogaim közül. - Én jövök - szakítottam félbe röhögésüket. - Én még sosem ültem be a kisgyerekekhez színezni.
Louis meghúzta a poharát.
- Én még sosem... - kezdte Amber.
- Szerintem hagyjuk ezt, mielőtt mindenki részeg lesz - vágtam közbe
- De... Én még nem is voltam! - hisztizett Niall.
- Üvegezzünk! - kiáltott fel Zayn
- Nem! - vágtuk rá egyszerre Amberrel.
- Akkor nézzünk filmet - javasolta Liam.
Míg a fiúk választottak addig mi kimentünk a konyhába pattogatott kukoricát csinálni.
- Rossz ötlet volt belemenni a játékba, éreztem. Most gondolj bele, milyen jót röhöghetnek a hátunk mögött?! -hajtotta le fejét, barna haja arcába hullott.
- Mi is jókat röhögünk rajtuk. Nyugi. Amúgy is mióta számít a véleményük? - vigasztaltam
A mikró pittyegésbe kezdett, megnyomtam rajta az open gomboz, kivágódott ajtaja, az egész konyhát vajas pattogatott kukorica szag lepte el. Épp kiléptünk volna a konyhából, kitettem a kezem Ami elé, sutyorgást hallottam.
- Zayn, igazán leálhatnál már, Ami-nek is vannak érzelmei. Ha pedig szereted, nem így kell kifejezni. - oktatta ki Liam
Vártunk egy kicsit, majd kiléptünk a konyhából négy nagy tál pattogatott kukoricával. Ezuttal Louis és Niall közé ültem le. Ambernek már csak Zayn mellett maradt hely.
Valami horrort tettek be. Nem igazán csípem a  horror filmeket, félek rajtuk, de utána, amikok egyedül vagyok a szobámban este, na akkor még jobban félek.
Addig minden rendben is volt amíg az a szőke hajú hülye csaj be nem ment a sötét szobába. Szó szerint beleépültem a kanapéba, rettentően féltem, Louis magához húzott, jólesett közelsége.

10. fejezet

Amber szemszöge

Nagyot nyeltem, és pár másodpercig még néztem a csukott ajtót, aztán eszembe jutott, miért is vagyok itt. Elsőnek bezártam az ajtót, és eltettem a farzsebembe a kulcsot, biztos, ami biztos alapon nehogy meglógjon.

Körbenéztem: tipikus fiúszoba volt. A nagy rumli közepén megtaláltam az ágyat. Elég volt egy pillantás, hogy lássam, nem fogok alá beférni. Francba - gondoltam.

Halkan beosontam a fürdőbe. Zayn zuhanyozott, és még biztosan csinált valami mást is, mivel... Khm... Hallottam egy - két nyögésszerű hangot. Megengedtem magamnak egy halk kuncogást, és gyorsan összeszedtem a kikészített ruhákat.

Letettem őket a székre, és az ágyra pillantottam. Márpedig ez a hülye tárgy nem fog rajtam kifogni!

Megpróbáltam bemászni alá, de nem sikerült. Először. Aztán addig erőszakoskodtam, amíg sikerült bemásznom. Csakhogy onnan nem lehetett fényképezni rendesen. Na, akkor kimásztam.

- Hol vannak a ruháim?! - hallottam meg egy dühös kiáltást. Ajjaj, Morcos Malik végzett.

Rejtekhelyet kezdtem keresni, de nem találtam. Nyílt az ajtó, és Zayn lépett ki rajta. A padlót figyelte, ezért nem vett észre.

- Várjunk Csak. Ha az én lábaim itt vannak - és a sajátjaira mutatott - akkor azok ott kié? - és az enyémekre pillantott, majd felnézett. - Te mit keresel itt?

Szólásra nyitottam a számat, de nem jött ki hang a torkomon. Csak álltam ott, mint egy hülye, és bámultam az Ádámkosztümös Zaynt, kezében egy lila kis zacskóval. Biztosan kiesett a gatyájából, és nem vettem észre. Nem tudom, miért, de nem tudtam levenni róla a tekintetemet.

Aztán eszembe jutott, miért is jöttem. Gyorsan kattintottam kettőt a géppel, mielőtt Zayn észbe kaphatott volna, és az ajtóhoz rohantam. Lenyomtam a kilincset, és akkor eszméltem rá, hogy a kulcs a farzsebemben van.

Nem volt időm előkeresni, mivel Zayn egy határozott mozdulattal maga felé fordított, és a falnak nyomott.

- Még egyszer megkérdezem. Mi a fenét csinálsz itt? - kérdezte, arca vészesen közel volt az enyémhez.

- Közöd? - nyögtem ki nagy nehezen. Ugyanis a tudat, hogy meztelen, igencsak zavarba hozott.

- Szerintem van. Elvégre ez az én szobám. Elloptad a ruháimat, kilestél, és le is fényképeztél.

- És nem jutunk ki, mert zárva az ajtód - tettem hozzá.

- Mi van?

- Bezártam.

- És hol a kulcs?

- Nem mondom meg - húztam gonosz mosolyra a szám.

Még jobban szorított. Fájdalomtűrő ember vagyok, így nem igazán kottyant meg.

- Biztos vagy te abban, hogy nem mondod el? - vonta fel szemöldökét, és elvigyorodott.

- Biztos - bólintottam határozottan.

Csak hümmögött. Mire észbe kaptam, már azt éreztem, hogy ajkai nyakamat kóstolgatják, és haladnak egyre feljebb. Akaratlanul is egy apró nyögés szaladt ki a számon, mikor megszívta a fülem mögötti érzékeny pontot.

- Hol a kulcs, Amber? - suttogta a fülembe, és ismét áttért a nyakamra.

- A farzsebemben - feleltem. Mégiscsak sikerült neki.

- Jó kislány - nyomott egy puszit a számra. Kezét levezette a fenekemre, kivette a kulcsot, és egy darabig még kotorászott a zsebemben. Büszkén mutatta fel a kulcsot.

- És most a fényképezőt - nyújtotta felém a kezét.

- Nem.

- Rendben. De akkor ez nálam marad - mutatta fel diadalittas mosollyal a mobilomat. Oh, a fenébe, azt vehette ki.

- Add azt vissza! - kiáltottam dühösen.

- Majd, ha odaadod azt, ami nekem kell. Valamit valamiért.

- Arra várhatsz - vontam vállat. - Úgyse tudod a kódját.

Hátrált néhány lépést, és a telefont kezdte el tanulmányozni.

- Szerintem nem túl ötletes jelszó az, hogy „szeretlekMia” - röhögött két perccel később, hatalmas vigyorral. - Lássuk csak, mik vannak... - kezdte el nézegetni a mappáimat.

Hagytam, hadd nézegesse, úgy sincs olyan, amit nem láthat. Nem figyelt, ezért gyorsan kikaptam kezéből a kulcsot és a telefont is. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és elkezdtem lefelé futni. Hallottam, hogy rohan utánam. Hátrapillantottam, és pontosan úgy is tett, szerencsére volt rajta egy bokszer.

- Menj arrébb! - kiáltottam Harrynek, aki pont az utamban állt. Csak bambán nézett rám, így a földre döntöttem. - Nem szállnál le rólam? - érdeklődtem.

- Élvezem a helyzetet - vigyorgott.

- Lefelé, Styles - rántotta le rólam Zayn Hazzát.

- Mia! - kiáltottam egyet testvéremnek, aki szerencsére meghallotta azt. Zayn eközben hátulról lefogott, és megpróbálta elvenni tőlem a gépet.

Mia megjelent az ajtóban. Felmutattam a gépet, és felé dobtam, mivel nem volt nagy távolság közöttünk, ezért elkapta.

- Louis! Kapd el Miát! - mondta Zayn a kék szeműnek, aki időközben szintén feltűnt az ajtóban.

- Miért pont én?

- Akkor nem pont Louis, hanem valaki kapja el Miát! - javította ki magát.

Harry sietett a testvérem után, de nem ment sokra vele.

- Elfutott - jött vissza lihegve.

- Francba - fogta a fejét két kezével Zayn, megfeledkezve rólam, így én is el tudtam futni. Még hallottam, hogy utánam kiabálja: - Amit a zsebedben találsz, arra következő látogatásodkor még szükség lehet!

Mia azokon a képeken nevetett, amiket csináltam, mikor hazaértem. Kifújtam magam, aztán eszembe jutott, mit mondott Zayn utoljára. Kíváncsian nyúltam bele a zsebembe, ugyanis fogalmam sem volt, mit dughatott bele Zayn, mikor kilopta a mobilomat.

- Ez nem igaz - ráztam meg a fejem.

Mia még jobban elkezdett nevetni, mikor meglátta kezembe a lila csomagocskát. Vele együtt nevettem, mit tudtam tenni?

9. fejezet

Sziasztok! Meg is hoztam a folytatást, köszönjük a kommentet,, és a 2000+ oldalmegtekintést! remélem, tetszeni fog, jó olvasást! xx :)

Pár nap elteltével már úgy éreztem, vissza tudok menni, vigyázni a fiúkra. Nem túlságosan nagy lelkesedéssel sétáltam Amberrel a kis villa felé vezető járda szerűségen.
Az előző pár napban kézműves foglalkozásokat kellett tartanom, az a hülye Louis meg beült rá a kicsik közé és nekiállt kiszínezni a répaevő nyuszikat a színezőből. Már annyira nem haragszom rá, nekem úgy tűnik ő sem rám, mert a kézműves foglalkozáson vagy hússzor kért bocsánatot.
Már majdnem odaértünk, mikor Amber elhúzott egy bokor mögé. Nem igazán értettem, mit akar, furán néztem rá.
- Megkerüljük a házukat és bemászunk valamelyik nyitott ablakon, nem akarok kiszámítható lenni. Higgyék csak azt, hogy ma nincs felügyeletük - vázolta fel előttem tervét
Furcsa volt ez az ötlet Ambertől, mindig szabálykövető volt és egyszerű, nem szoktak „ördögi” tervei lenni.
- Megijesztjük őket, vagy mi? - vigyorogtam ördögien.
- Nem, vagyis gondoltam te majd kitalálod, ez nem az én „szakterületem".
- Okés. A terv: - felvettem egy botot és a földbe kezdtem karcolni a lakás alaprajzát - míg elmennek fürödni, te elbújsz Zayn szobájában az ágy alatt, ha hallod, hogy folyik a víz, várj két percet, menj be és szedd össze a ruháit. Én kint várok egy fényképezővel.
- Ez nem túl durva? Ki is rúghatnak érte.
- Jaj, ne már! Ez csak egy kis szívatás. Ha ennyire aggódsz, akkor csak a táborban tesszük ki a képet. Na, gyere, menjünk.

Megkerültük a házat, szerencsénkre Zayn szobájának az ablaka nyitva volt, pechünkre viszont a szobában volt Liammel. Leguggoltunk az ablak alá, hallgatóztunk egy kicsit.
- Louis kiment körülnézni, úgy tűnik ma nem küldtek senkit sem - adta a helyzetjelentést Liam.
- Az jó. Akkor, én megyek is készülődni.
Perceken belül Liam kiment a szobából, Zayn pedig elhúzott fürdeni.
- Mehetünk - intettem Ambernek.
- Biztos? - suttogta.
Nem válaszoltam. Bemásztam az ablakon, segítettem a testvéremnek is bemászni. Meglepetésemre Louis állt a szoba közepén.
- Minden rád marad. Csináld úgy, ahogy megbeszéltük. Itt a gép - kezébe nyomtam a fényképezőt, majd Louis-hoz futottam.
Befogtam a száját, és elvezettem a szobájába. Nem vett minket észre senki, gondolom ők is készülődtek. Louis szobájába érve levettem a kezem a szájáról.
- Mire készültök? - kíváncsiskodott.
- Titok - vágtam rá gyorsan - Figyi, van körülbelül fél óránk, amit itt kell töltenünk. Te nem mehetsz ki. A többiek nem tudhatják meg, hogy itt vagyunk - adtam az utasításokat.
- Szóval most fogva tartasz? Vannak ötleteim, hogy mit csináljunk, de arra nem biztos, hogy elég fél óra, maximum, ha gyorsan csináljuk.
Nem igazán értettem, mit akar ezzel mondani. Kérdő tekintettel néztem rá, mire közelebb lépett. Ösztönösen egy lépést hátráltam.
- Csak nem félsz? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Mitől félnék?
Addig lépegettem hátra, míg a falnak ütköztem. Louis megfogta a derekam, egyre jobban közeledett arcával az enyém felé. Hirtelen elfelejtettem mindent, csak Louis-on járt az eszem. Már vártam, hogy csókoljon meg. Úristen Mia, mi a fene ütött beléd?! Nem is kedveled Louist! - ordítozta egy belső hang.
Ahogy Louis puha, meleg ajkai súrolták az enyémet, furcsa borzongás futott végig az egész testemen. Őszintén bevallom nagyon élveztem, ez volt életem egyik legjobb csókja, de ettől független nem igazán bírom őt. Na, jó, most hazudtam...
Ellöktem magamtól, hiszen nem is ismer, mégis megcsókolt.
- Ne haragudj. Nekem ez nem megy - lesütöttem a szemem, nem bírtam ragyogó kék íriszeibe nézni.
- Nem, te ne haragudj, még nem kellett volna megcsókolnom téged.
- Mi az, hogy még? - kértem számon. - Ja, hogy én is csak egy vagyok a sok lány közül, akit megcsókolhatsz, és jól otthagyhatod őket. Mondd csak Adam-et sikerült már megcsókolnod, vagy őt majd későbbre tartogatod?!
Elfordultam, kisiettem a szobából. Még nem tellett le a fél óra, de hidegen hagyott. Nem igazán értem kiborulásom okát, de nem fogom kimutatni, hogy megbántott, mosolyogni fogok, pedig jelen pillanatban sírni tudtam volna.
Mosolyogva leültem a nappaliba a kanapéra.
- Sziasztok! - mosolyogtam, bár belül zokogtam. - Kis kihagyás után megint itt vagyok.
- Szia! - visszhangzott egyszerre.
Nagy ordítás és sikítozás hallatszott Zayn szobája felől.
- Most komolyan, halkabban is csinálhatnák - mérgelődött Harry.

8. fejezet

Sziasztok! Sajnálom a majdnem két hét kimaradást, de most megjöttem egy új design-nal, és az új résszel. A fejléc nekem azért nem tetszik, mert India és Zayn picit furin érnek össze, de mindegy, most már ilyen marad. Lehet, hogy "enyhén" kék, ezért bocsi. Nagyon szépen köszönjük a két díjat, már folyamatban van a kérdések és válaszok írása, nemsokára kitesszük őket. Remélem, tetszeni fog ez a rész is, jó olvasást! xx :D

Amber szemszöge

Mindannyian pislogva bámultunk abba az irányba, amerre Mia elviharzott.

- Te idióta! - kiáltottam Louisra. - Hogy kérhetted, hogy ugorjon a tóba?! - indultam meg felé.

- Nyugodj le, Puffogi, volt választása - ragadta meg Zayn a karom erősen, mielőtt elértem volna Tomlinsont. Szikrázó tekintettel fordultam felé.

- Te engem ne hívj így! És engedj el! - próbáltam meg kiszabadulni.

- Mert, ha nem, mi lesz? - kérdezte apró, csibészes mosollyal, fél szemöldökét felvonva. Sokkal erősebb volt nálam, így esélyem sem volt szabadulni. Aztán eszembe jutott, hogy a gatyámra erősítve ott lóg direkt ilyen esetekre egy rózsaszín gumibot. Hirtelen előkaptam, és megcéloztam Zayn legérzékenyebb pontját. Nem ütöttem nagyot, csak épphogy, de elég volt. Elengedett, kezeit szitkozódva szorította ágyékára. Tekintete azt sugallta: „ezt még megbánod!”.

Nevetve összeszedtem a holmimat, és Mia ottfelejtett cuccait is, aztán otthagytam az öt fiút.

Mia este hatkor ébredt fel, lazán aludt tizenkét órát. Miután felkelt, úgy döntöttünk, ideje vacsorázni.

- Még van két óránk, ráérsz - néztem az órámra, mikor Mia gyorsan állt neki kajálni.

- Egy darabig biztos, hogy vissza nem megyek oda - jelentette ki határozottan.

- Miért?

- Csak - adott „értelmes” választ.

- Rendben - bólintottam. - Mindjárt jövök - intettem a mosdó felé, és az említett irányba indultam. Gyorsan elvégeztem a dolgomat, aztán átadtam a helyem a folyamatosan kopogó... Adamnek. Aki egy újonnan vásárolt, nagyon cuki babarózsaszín pólóban virított. Vagyis, gondolom, új volt, mivel kilógott oldalt a címke.

- Ha végeztél, beszélni szeretnék veled - mondtam, és megálltam a fülke előtt.

Adam hamar végzett. Érdeklődve pillantott rám.

- Szóval... Ugye én és Mia vagyunk az éjjeliőrök...

- Én, szamár, előre - jegyzete meg, ezzel félbeszakítva engem. Csúnyán néztem rá, ugyanis utáltam, ha félbeszakítanak, nagy illetlenségnek tartottam. - Bocs.

- Tehát. Mi vagyunk az éjjeliőrök öt idegesítő ficsúrnál. Mia pihenni szeretne. Ezért ma este eljössz nekem segíteni.

- Persze, szívesen megyek! - bólogatott. Tekintete felcsillant, gondolom, elképzelte maga előtt az öt (számára) szexi fiút.

- Ez nem kérés volt. Kijelentettem, hogy jössz - vigyorogtam rá. - És valami.

- Hallgatlak.

- Van az egyikük, Louis. Louis Tomlinson. Kicsit rá kellene másznod, vagy ilyesmi.

- Rendicsek - bólogatott továbbra is. Akkor, ezt megbeszéltük.

Visszamentem Miához. Unokatestvérem is szerzett kaját, aztán csatlakozott hozzánk.

- Adam segít ma nekem - mutattam a mellettem ülőre. - Amúgy... A gumibotok hasznosak.

- Miért? - nézett értetlenkedve Mia.

- Egy kis ütés, és Zayn Malik  rövid időre elgyengült - kacsintottam. Pislogott párat, aztán, mikor leesett neki a tantusz, felnevetett.

- Arra befizettem volna! - igen, Miának se szíve csücske a srác.

Megvacsoráztunk, majd hazamentünk. Letusoltam, átöltöztem melegebb ruhába, és nyolcig elütöttük az időt. Elraktam a kellő cuccokat, elköszöntem Miától, és vártam a segédemet.

- Késtél - morogtam rá.

- Két perc volt, Amber.

- Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét. Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tied. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen eltöltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár. A tegnap történelem. A holnap rejtély. A ma ajándék - mondtam el „kissé” hosszú monológomat.

- Lényeg? - ásított Adam.

- Két perc is fontos lehet. Na, menjünk - indultam el a srácok lakhelye felé.

Úgy döntöttem, nem kell ezúttal elbújni. Egyszerűen becsöngettem, és vártam.

- Öhm... Helló. Hát te? - nyitott ajtót meglepődve Liam, menetfelszerelésben. Nagyon úgy tűnt, ki akartak lógni.

- Valószínűleg minden este találkozunk, Payne - villantottam rá egy vigyort.

- És hol van Mia? - kérdezte.

- Mia nem jön. Adam jön, aki... - megfordultam, és akkor láttam, hogy legalább tíz méterrel lemaradva liheg. - Ne lazsálj, siess! - kiáltottam, és ráirányítottam a lámpám fényét.

- Ha megvakítasz, azzal csak lassítasz! - szólt vissza, de gyorsabb tempóra kapcsolt. - Ó, hellóka - igazgatta meg tüskehaját, „csábosan” vigyorogva Liamre. Payne két barna szeme kikerekedett, hol rám, hol rokonomra pillantott.

- Adam, ő nem Louis. Louis a csíkos pólós - súgtam a fiú fülébe.

- Tudom - bólintott. Ja, oké.

- Akkor, esetleg bejöttök? - állt félre Liam. Bólintottunk, és bementünk.

- Az Louis - intettem fejemmel a kék szemű felé. Adam bólintott, aztán akcióba is lendült. Leült a kanapéra, szorosan Louis mellé, ezzel arrébb taszította Harryt, aki összeráncolt szemöldökkel bámulta Adam hátát.

A „terv” sikeres volt: Adam annyira rámászott Louisra, hogy szegény már szabályosan félt tőle. Szegény, haha. Jó vicc, nem sajnáltam.