12. fejezet

Amber szemszöge

Fapofával ültem le a szabadon maradt helyre, ami - mekkora meglepetés - Zayn mellett volt. Szintén fapofával kezdtem el bámulni a tv-t. Nem vagyok egy félős alak, sok horrort láttam már, de mikor megláttam, ezek az idióták mit raktak be, magamhoz húztam a legelső kezem ügyébe eső tárgyat, ami Zayn keze volt, és a szemem elé raktam.

- Mi van? - pillantott rám Liam.

- Nem akarom ezt nézni - mondtam. Mikor meghallottam az első sikolyt, szorosabban nyomtam a szememre a fiú karját.

- Miért? Ez csak egy film.

- Nem, ez nem csak egy film. Ez A barlang. Még kiskoromban megnéztem anyuékkal - persze ők azt hitték, alszok -, és utána nagyjából két hétig minden este rémálmaim voltak, de a durvább fajtából.

- Ja, az durva volt - helyeselt Mia, aki nem hiszem, hogy nagyon figyelt, szerintem sokkal inkább érdekelte az őt ölelő Louis.

- Amber, kicsit finomabban. Nem érzem a karomat - rántotta el a kezét Zayn, és megrázta. Huppsz, kicsit elzsibbadhatott.

- Akkor egy ajánlat - állt fel a helyéről Harry, és kivette a DVD-t. - Nézünk ehelyett egy gyengébb horrort, cserébe ti itt alszotok.

Miával összenéztünk. Szerintem a sötétben egyikünk se ment volna haza szívesen egyedül, úgyhogy vonakodva bár, de belementünk. A következő film az Átok volt. Harry azt mondta, ez lightosabb lesz. Aha, én meg Barack Obama és egy strucc gyereke vagyok. Mindegy, a film biztos jó volt, ugyanis nagyjából a felénél lehunytam a szemeimet, és elaludtam.

Reggel arra ébredtem, hogy a nyakam iszonyatosan zsibbad. Pislogtam párat, amíg megszoktam a világosságot, majd felültem. A földön feküdtem, fejem Zayn ölében, aki ülve aludt, és horkolt, mint egy téli álmot alvó medve. A kanapét elfoglalta Mia és Louis - milyen kényelmesek egyesek -, Harry és Niall pedig egy-egy fotelban ülve aludtak. Liamet sehol nem láttam.

Mindenféle óvatosság nélkül lelöktem a derekamról Malik agyontetovált kezét, és felálltam. Egyszer csak hangokat hallottam az egyik irányból. Mint később rájöttem, a hang Liamtől származott, aki a konyhában sütögetett, és közben énekelt, ha jól hallottam, Pitbull Give Me Everything-jét.

- Khm... - köszörültem meg a torkom, mire Liam ijedtében felugrott, és kis híján eldobta a kezében levő serpenyőt.

- A szívbajt hoztad rám - kapott a szívéhez. - Legközelebb ne ilyen halkan osonkodj, ha megkérhetlek - sóhajtott, és folytatta a reggelikészítést. - A többiek? - érdeklődött.

- Alszanak - válaszoltam. - Pontosan mi is történt az este? - kérdeztem, ugyanis nem igazán emlékeztem semmire.

- Játszottunk, megittunk pár felest, aztán filmeztünk - világosított fel. - Keltsd fel a többieket, mindjárt tíz óra. Addig befejezem a reggelit.

Bólintottam, és visszamentem a nappaliba. Legelőször felébresztettem Niallt és Harryt, aztán nagy nehezen Zaynt, majd a gerlepárt is sikerült működőképessé tenni. Miután mindannyian kellően felébredtek, leültünk a konyhaasztalhoz, és megreggeliztünk. Liam nagyon finom tojásrántottát készített nekünk, nem néztem volna ki belőle, hogy ilyen jó szakács. A reggeli alatt végig csendben voltunk. Nem sokkal később valaki csengetett. Harry rögtön felkelt, hogy megnézze, ki az.

- Nem szeretnék zavarni - hallottam meg az egyre közeledő, ismerős hangot. Miával ijedten összenéztünk. Mi lesz, ha Bob meglát minket? Szerintem mikor megpillantja a testvérkéje két kicsike lányát kócos hajjal, elkenődött sminkkel, épphogy érezhető alkoholszaggal, előző napi gyűrődött ruhákban, öt fiatal srác házában, akik el vannak tiltva mindenféle bulitól és csajoktól egy ideje, nem az lesz az első gondolata, hogy filmeztünk. - Csak azt szeretném kérdezni, hogy nem láttátok-e a lányokat? Tegnap este óta nem találom őket sehol.

- Milyen lányokat? - próbálta Hazza tettetni a hülyét.

- Miát és Am... - Bob beért a konyhába, és igencsak meglepődött.

- Helló, Bob bácsi! - köszöntünk mind a hatan egyszerre, szélesen vigyorogva.

- Mi a...? - bámult tátott szájjal.

- Kérsz reggelit? - érdeklődött Liam. - Készítek neked is szívesen.

- Lányok, hazafelé! - szólt higgadtan, pontosan ezért ijesztően. Gyorsan befaltuk a reggelit, megköszöntük a fiúknak, hogy nem dobtak ki minket, és fülünket - farkunkat behúzva mentünk Bob után.

Mikor beértünk a házunkba, bácsikánk leültetett minket Mia ágyára, ő pedig előttünk járkált fel - alá.

- Nem hiszem el - dünnyögte. - Nem hiszem el! Az apátok úgy engedett el titeket, hogy vigyázok rátok. Élvezetessé akartuk tenni az utolsó gimis nyaratokat, de nem ennyire! Ha az apátok ezt meg tudja... Istenem, azt ígértem neki, szűzen viszem haza a két kislányát, mit fog tenni, ha erre rájön? - bámulta a mennyezetet segélykérően. Próbáltuk türtőztetni magunkat, de nem sikerült, pofátlanul kiröhögtük.

- Bob, nem történt semmi - mondta Mia. - Elmentünk a fiúkhoz, Ami odaadta Zaynnek az óvszert, játszottunk, közben kicsit ittunk, filmeztünk egyet, aztán bealudtunk.

- Mit csináltatok?! És mit adott Amber kinek?! - kiáltotta két oktávval magasabb hangon.

- Mia... - sziszegtem. - Semmi, hagyjuk - legyintettem. - A lényeg, hogy nem történt semmi. Amíg férjhez nem megyek, nem is fog senkivel.

- Ha férjhez mész - nyújtotta ki a nyelvét Mia, mire megforgattam a szemem.

Miután nagy nehezen meggyőztük Bob-ot, hajlandó volt magunkra hagyni minket. Az első dolgom volt, hogy lezuhanyozzak, és átöltözzek, aztán bementem a szobámba, és ledőltem egy kicsit.

11. Fejezet

Sziasztok! Megjöttem a következő résszel, egy kicsit sokára, de azért remélem tetszeni fog.
Jó olvasást! xx

*Mia szemszöge*

-Ahj, - sóhajtottam - már megint este van.
- Tudom, de készülj, mert elkésünk.
- Amiii, nem akarok - nyivákoltam. - Tudod itt vagyunk már egy ideje, de még semmi izgalmas nem történt. Bár számodra izgalmas lehet, annál a sok könyvnél minden izgalmasabb - tettem hozzá.
- Ezt még megbánod, most sértetted meg a könyveimet - hozzámvágott egy párnát
- Áucs, ez most fájt - dörzsölgettem azt a részt amit eltalált.

- Ne, nyolc óra múlt egy perccel, kopogj gyorsan, hátha nem veszik észre, hogy egy percet késtünk - mondtam önelégülten.
Amber egy percet sem vesztegetve kopogott, Zayn nyitott ajtót.
- Amber, micsoda meglepetés. Elhoztad? - utalt a lila zacsira amit tegnap a zsebébe csempészett.
- El, de van mire felhúznod?
Zayn mérgesen nézett, mintha egy kicsit kivörösödött volna az arca. Én már a hasamat fogtam a nevetéstől. Igen, ez az én testvérem.
Kikerültük Zaynt, majd a kanapé felé vettük az irányt. Lehuppantam Harry mellé.
- Szia Cica! - karolta át  a vállam.
- Harry - néztem felé - szerintem menj ki a wc-re, mert... khm... ágaskodik a kis Harry.
- Tudod ezen segíthetünk, arra van a szobám - suttogta fülembe.
- Ott van Louis, menjen ő a szobádba.
- Hova megyek én? - kapta fel tekintetét telefonja képernyőjéről.
- Sehova - vágta rá Hazz.
- Unatkozom - nyöszörgött a szöszi.
Nem tudom, hogy tud unatkozni, amióta ittvagyunk azóta eszik, két perc sem telt el az utolsó tál spagettije óta.
- Játszunk valamit - csillant fel Louis szeme.
- Jó - vágta rá mindenki, kivéve Ambert.
- Játszunk én még sosemet - adta az ötletet Liam.
- Az milyen? - értetlenkedett Amber.
- Hát körbemegyünk, mindenki mond valami olyant amit még sosem csinált, aki már igen az iszik - ismertette a szabályokat Niall.
- De én még kiskorú vagyok nem ihatok.
- Amber - meresztett rá bociszemeket Zayn - kérlek. Egy pohárba nem fogsz belehalni.
Nem tartottam jó ötletnek ezt a játékosdit, valaki úgy is meg fog sértődni.
Harry megérkezett a konyhából két üveg Jack Daniels-el.
- Akkor kezdjük is - vágódott le mellém. - Zayn kezdi.
- Okés - gonoszan Amberre sandított - Nekem még sosem... csúsztattak a farzsebembe óvszert.
Amber szemei szikrákat szórtak, de meghúzta a poharat.
Ajaj. Ez nem lesz így jó, ezt most konkrétan arról fog szólni, hogy leitatjuk egymást, de jól van, legyen.
- Én még sosem... - rágta szája sarkát a mellettem ülő Harry - voltam fiúval.
Mindenki ránk nézett, még én sem...
- Most mi van, mit néztek? - értetlenkedtem.
- Na, nem isztok? - mi jelentőségteljesen halgattunk és a földet tanulmányoztuk. - Csak nem?!
- A kis szende szüzek! - röhögött hasát fogva Lou.
- Ezt még visszakapjátok - sziszegtem összeszorított fogaim közül. - Én jövök - szakítottam félbe röhögésüket. - Én még sosem ültem be a kisgyerekekhez színezni.
Louis meghúzta a poharát.
- Én még sosem... - kezdte Amber.
- Szerintem hagyjuk ezt, mielőtt mindenki részeg lesz - vágtam közbe
- De... Én még nem is voltam! - hisztizett Niall.
- Üvegezzünk! - kiáltott fel Zayn
- Nem! - vágtuk rá egyszerre Amberrel.
- Akkor nézzünk filmet - javasolta Liam.
Míg a fiúk választottak addig mi kimentünk a konyhába pattogatott kukoricát csinálni.
- Rossz ötlet volt belemenni a játékba, éreztem. Most gondolj bele, milyen jót röhöghetnek a hátunk mögött?! -hajtotta le fejét, barna haja arcába hullott.
- Mi is jókat röhögünk rajtuk. Nyugi. Amúgy is mióta számít a véleményük? - vigasztaltam
A mikró pittyegésbe kezdett, megnyomtam rajta az open gomboz, kivágódott ajtaja, az egész konyhát vajas pattogatott kukorica szag lepte el. Épp kiléptünk volna a konyhából, kitettem a kezem Ami elé, sutyorgást hallottam.
- Zayn, igazán leálhatnál már, Ami-nek is vannak érzelmei. Ha pedig szereted, nem így kell kifejezni. - oktatta ki Liam
Vártunk egy kicsit, majd kiléptünk a konyhából négy nagy tál pattogatott kukoricával. Ezuttal Louis és Niall közé ültem le. Ambernek már csak Zayn mellett maradt hely.
Valami horrort tettek be. Nem igazán csípem a  horror filmeket, félek rajtuk, de utána, amikok egyedül vagyok a szobámban este, na akkor még jobban félek.
Addig minden rendben is volt amíg az a szőke hajú hülye csaj be nem ment a sötét szobába. Szó szerint beleépültem a kanapéba, rettentően féltem, Louis magához húzott, jólesett közelsége.

10. fejezet

Amber szemszöge

Nagyot nyeltem, és pár másodpercig még néztem a csukott ajtót, aztán eszembe jutott, miért is vagyok itt. Elsőnek bezártam az ajtót, és eltettem a farzsebembe a kulcsot, biztos, ami biztos alapon nehogy meglógjon.

Körbenéztem: tipikus fiúszoba volt. A nagy rumli közepén megtaláltam az ágyat. Elég volt egy pillantás, hogy lássam, nem fogok alá beférni. Francba - gondoltam.

Halkan beosontam a fürdőbe. Zayn zuhanyozott, és még biztosan csinált valami mást is, mivel... Khm... Hallottam egy - két nyögésszerű hangot. Megengedtem magamnak egy halk kuncogást, és gyorsan összeszedtem a kikészített ruhákat.

Letettem őket a székre, és az ágyra pillantottam. Márpedig ez a hülye tárgy nem fog rajtam kifogni!

Megpróbáltam bemászni alá, de nem sikerült. Először. Aztán addig erőszakoskodtam, amíg sikerült bemásznom. Csakhogy onnan nem lehetett fényképezni rendesen. Na, akkor kimásztam.

- Hol vannak a ruháim?! - hallottam meg egy dühös kiáltást. Ajjaj, Morcos Malik végzett.

Rejtekhelyet kezdtem keresni, de nem találtam. Nyílt az ajtó, és Zayn lépett ki rajta. A padlót figyelte, ezért nem vett észre.

- Várjunk Csak. Ha az én lábaim itt vannak - és a sajátjaira mutatott - akkor azok ott kié? - és az enyémekre pillantott, majd felnézett. - Te mit keresel itt?

Szólásra nyitottam a számat, de nem jött ki hang a torkomon. Csak álltam ott, mint egy hülye, és bámultam az Ádámkosztümös Zaynt, kezében egy lila kis zacskóval. Biztosan kiesett a gatyájából, és nem vettem észre. Nem tudom, miért, de nem tudtam levenni róla a tekintetemet.

Aztán eszembe jutott, miért is jöttem. Gyorsan kattintottam kettőt a géppel, mielőtt Zayn észbe kaphatott volna, és az ajtóhoz rohantam. Lenyomtam a kilincset, és akkor eszméltem rá, hogy a kulcs a farzsebemben van.

Nem volt időm előkeresni, mivel Zayn egy határozott mozdulattal maga felé fordított, és a falnak nyomott.

- Még egyszer megkérdezem. Mi a fenét csinálsz itt? - kérdezte, arca vészesen közel volt az enyémhez.

- Közöd? - nyögtem ki nagy nehezen. Ugyanis a tudat, hogy meztelen, igencsak zavarba hozott.

- Szerintem van. Elvégre ez az én szobám. Elloptad a ruháimat, kilestél, és le is fényképeztél.

- És nem jutunk ki, mert zárva az ajtód - tettem hozzá.

- Mi van?

- Bezártam.

- És hol a kulcs?

- Nem mondom meg - húztam gonosz mosolyra a szám.

Még jobban szorított. Fájdalomtűrő ember vagyok, így nem igazán kottyant meg.

- Biztos vagy te abban, hogy nem mondod el? - vonta fel szemöldökét, és elvigyorodott.

- Biztos - bólintottam határozottan.

Csak hümmögött. Mire észbe kaptam, már azt éreztem, hogy ajkai nyakamat kóstolgatják, és haladnak egyre feljebb. Akaratlanul is egy apró nyögés szaladt ki a számon, mikor megszívta a fülem mögötti érzékeny pontot.

- Hol a kulcs, Amber? - suttogta a fülembe, és ismét áttért a nyakamra.

- A farzsebemben - feleltem. Mégiscsak sikerült neki.

- Jó kislány - nyomott egy puszit a számra. Kezét levezette a fenekemre, kivette a kulcsot, és egy darabig még kotorászott a zsebemben. Büszkén mutatta fel a kulcsot.

- És most a fényképezőt - nyújtotta felém a kezét.

- Nem.

- Rendben. De akkor ez nálam marad - mutatta fel diadalittas mosollyal a mobilomat. Oh, a fenébe, azt vehette ki.

- Add azt vissza! - kiáltottam dühösen.

- Majd, ha odaadod azt, ami nekem kell. Valamit valamiért.

- Arra várhatsz - vontam vállat. - Úgyse tudod a kódját.

Hátrált néhány lépést, és a telefont kezdte el tanulmányozni.

- Szerintem nem túl ötletes jelszó az, hogy „szeretlekMia” - röhögött két perccel később, hatalmas vigyorral. - Lássuk csak, mik vannak... - kezdte el nézegetni a mappáimat.

Hagytam, hadd nézegesse, úgy sincs olyan, amit nem láthat. Nem figyelt, ezért gyorsan kikaptam kezéből a kulcsot és a telefont is. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és elkezdtem lefelé futni. Hallottam, hogy rohan utánam. Hátrapillantottam, és pontosan úgy is tett, szerencsére volt rajta egy bokszer.

- Menj arrébb! - kiáltottam Harrynek, aki pont az utamban állt. Csak bambán nézett rám, így a földre döntöttem. - Nem szállnál le rólam? - érdeklődtem.

- Élvezem a helyzetet - vigyorgott.

- Lefelé, Styles - rántotta le rólam Zayn Hazzát.

- Mia! - kiáltottam egyet testvéremnek, aki szerencsére meghallotta azt. Zayn eközben hátulról lefogott, és megpróbálta elvenni tőlem a gépet.

Mia megjelent az ajtóban. Felmutattam a gépet, és felé dobtam, mivel nem volt nagy távolság közöttünk, ezért elkapta.

- Louis! Kapd el Miát! - mondta Zayn a kék szeműnek, aki időközben szintén feltűnt az ajtóban.

- Miért pont én?

- Akkor nem pont Louis, hanem valaki kapja el Miát! - javította ki magát.

Harry sietett a testvérem után, de nem ment sokra vele.

- Elfutott - jött vissza lihegve.

- Francba - fogta a fejét két kezével Zayn, megfeledkezve rólam, így én is el tudtam futni. Még hallottam, hogy utánam kiabálja: - Amit a zsebedben találsz, arra következő látogatásodkor még szükség lehet!

Mia azokon a képeken nevetett, amiket csináltam, mikor hazaértem. Kifújtam magam, aztán eszembe jutott, mit mondott Zayn utoljára. Kíváncsian nyúltam bele a zsebembe, ugyanis fogalmam sem volt, mit dughatott bele Zayn, mikor kilopta a mobilomat.

- Ez nem igaz - ráztam meg a fejem.

Mia még jobban elkezdett nevetni, mikor meglátta kezembe a lila csomagocskát. Vele együtt nevettem, mit tudtam tenni?

9. fejezet

Sziasztok! Meg is hoztam a folytatást, köszönjük a kommentet,, és a 2000+ oldalmegtekintést! remélem, tetszeni fog, jó olvasást! xx :)

Pár nap elteltével már úgy éreztem, vissza tudok menni, vigyázni a fiúkra. Nem túlságosan nagy lelkesedéssel sétáltam Amberrel a kis villa felé vezető járda szerűségen.
Az előző pár napban kézműves foglalkozásokat kellett tartanom, az a hülye Louis meg beült rá a kicsik közé és nekiállt kiszínezni a répaevő nyuszikat a színezőből. Már annyira nem haragszom rá, nekem úgy tűnik ő sem rám, mert a kézműves foglalkozáson vagy hússzor kért bocsánatot.
Már majdnem odaértünk, mikor Amber elhúzott egy bokor mögé. Nem igazán értettem, mit akar, furán néztem rá.
- Megkerüljük a házukat és bemászunk valamelyik nyitott ablakon, nem akarok kiszámítható lenni. Higgyék csak azt, hogy ma nincs felügyeletük - vázolta fel előttem tervét
Furcsa volt ez az ötlet Ambertől, mindig szabálykövető volt és egyszerű, nem szoktak „ördögi” tervei lenni.
- Megijesztjük őket, vagy mi? - vigyorogtam ördögien.
- Nem, vagyis gondoltam te majd kitalálod, ez nem az én „szakterületem".
- Okés. A terv: - felvettem egy botot és a földbe kezdtem karcolni a lakás alaprajzát - míg elmennek fürödni, te elbújsz Zayn szobájában az ágy alatt, ha hallod, hogy folyik a víz, várj két percet, menj be és szedd össze a ruháit. Én kint várok egy fényképezővel.
- Ez nem túl durva? Ki is rúghatnak érte.
- Jaj, ne már! Ez csak egy kis szívatás. Ha ennyire aggódsz, akkor csak a táborban tesszük ki a képet. Na, gyere, menjünk.

Megkerültük a házat, szerencsénkre Zayn szobájának az ablaka nyitva volt, pechünkre viszont a szobában volt Liammel. Leguggoltunk az ablak alá, hallgatóztunk egy kicsit.
- Louis kiment körülnézni, úgy tűnik ma nem küldtek senkit sem - adta a helyzetjelentést Liam.
- Az jó. Akkor, én megyek is készülődni.
Perceken belül Liam kiment a szobából, Zayn pedig elhúzott fürdeni.
- Mehetünk - intettem Ambernek.
- Biztos? - suttogta.
Nem válaszoltam. Bemásztam az ablakon, segítettem a testvéremnek is bemászni. Meglepetésemre Louis állt a szoba közepén.
- Minden rád marad. Csináld úgy, ahogy megbeszéltük. Itt a gép - kezébe nyomtam a fényképezőt, majd Louis-hoz futottam.
Befogtam a száját, és elvezettem a szobájába. Nem vett minket észre senki, gondolom ők is készülődtek. Louis szobájába érve levettem a kezem a szájáról.
- Mire készültök? - kíváncsiskodott.
- Titok - vágtam rá gyorsan - Figyi, van körülbelül fél óránk, amit itt kell töltenünk. Te nem mehetsz ki. A többiek nem tudhatják meg, hogy itt vagyunk - adtam az utasításokat.
- Szóval most fogva tartasz? Vannak ötleteim, hogy mit csináljunk, de arra nem biztos, hogy elég fél óra, maximum, ha gyorsan csináljuk.
Nem igazán értettem, mit akar ezzel mondani. Kérdő tekintettel néztem rá, mire közelebb lépett. Ösztönösen egy lépést hátráltam.
- Csak nem félsz? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Mitől félnék?
Addig lépegettem hátra, míg a falnak ütköztem. Louis megfogta a derekam, egyre jobban közeledett arcával az enyém felé. Hirtelen elfelejtettem mindent, csak Louis-on járt az eszem. Már vártam, hogy csókoljon meg. Úristen Mia, mi a fene ütött beléd?! Nem is kedveled Louist! - ordítozta egy belső hang.
Ahogy Louis puha, meleg ajkai súrolták az enyémet, furcsa borzongás futott végig az egész testemen. Őszintén bevallom nagyon élveztem, ez volt életem egyik legjobb csókja, de ettől független nem igazán bírom őt. Na, jó, most hazudtam...
Ellöktem magamtól, hiszen nem is ismer, mégis megcsókolt.
- Ne haragudj. Nekem ez nem megy - lesütöttem a szemem, nem bírtam ragyogó kék íriszeibe nézni.
- Nem, te ne haragudj, még nem kellett volna megcsókolnom téged.
- Mi az, hogy még? - kértem számon. - Ja, hogy én is csak egy vagyok a sok lány közül, akit megcsókolhatsz, és jól otthagyhatod őket. Mondd csak Adam-et sikerült már megcsókolnod, vagy őt majd későbbre tartogatod?!
Elfordultam, kisiettem a szobából. Még nem tellett le a fél óra, de hidegen hagyott. Nem igazán értem kiborulásom okát, de nem fogom kimutatni, hogy megbántott, mosolyogni fogok, pedig jelen pillanatban sírni tudtam volna.
Mosolyogva leültem a nappaliba a kanapéra.
- Sziasztok! - mosolyogtam, bár belül zokogtam. - Kis kihagyás után megint itt vagyok.
- Szia! - visszhangzott egyszerre.
Nagy ordítás és sikítozás hallatszott Zayn szobája felől.
- Most komolyan, halkabban is csinálhatnák - mérgelődött Harry.

8. fejezet

Sziasztok! Sajnálom a majdnem két hét kimaradást, de most megjöttem egy új design-nal, és az új résszel. A fejléc nekem azért nem tetszik, mert India és Zayn picit furin érnek össze, de mindegy, most már ilyen marad. Lehet, hogy "enyhén" kék, ezért bocsi. Nagyon szépen köszönjük a két díjat, már folyamatban van a kérdések és válaszok írása, nemsokára kitesszük őket. Remélem, tetszeni fog ez a rész is, jó olvasást! xx :D

Amber szemszöge

Mindannyian pislogva bámultunk abba az irányba, amerre Mia elviharzott.

- Te idióta! - kiáltottam Louisra. - Hogy kérhetted, hogy ugorjon a tóba?! - indultam meg felé.

- Nyugodj le, Puffogi, volt választása - ragadta meg Zayn a karom erősen, mielőtt elértem volna Tomlinsont. Szikrázó tekintettel fordultam felé.

- Te engem ne hívj így! És engedj el! - próbáltam meg kiszabadulni.

- Mert, ha nem, mi lesz? - kérdezte apró, csibészes mosollyal, fél szemöldökét felvonva. Sokkal erősebb volt nálam, így esélyem sem volt szabadulni. Aztán eszembe jutott, hogy a gatyámra erősítve ott lóg direkt ilyen esetekre egy rózsaszín gumibot. Hirtelen előkaptam, és megcéloztam Zayn legérzékenyebb pontját. Nem ütöttem nagyot, csak épphogy, de elég volt. Elengedett, kezeit szitkozódva szorította ágyékára. Tekintete azt sugallta: „ezt még megbánod!”.

Nevetve összeszedtem a holmimat, és Mia ottfelejtett cuccait is, aztán otthagytam az öt fiút.

Mia este hatkor ébredt fel, lazán aludt tizenkét órát. Miután felkelt, úgy döntöttünk, ideje vacsorázni.

- Még van két óránk, ráérsz - néztem az órámra, mikor Mia gyorsan állt neki kajálni.

- Egy darabig biztos, hogy vissza nem megyek oda - jelentette ki határozottan.

- Miért?

- Csak - adott „értelmes” választ.

- Rendben - bólintottam. - Mindjárt jövök - intettem a mosdó felé, és az említett irányba indultam. Gyorsan elvégeztem a dolgomat, aztán átadtam a helyem a folyamatosan kopogó... Adamnek. Aki egy újonnan vásárolt, nagyon cuki babarózsaszín pólóban virított. Vagyis, gondolom, új volt, mivel kilógott oldalt a címke.

- Ha végeztél, beszélni szeretnék veled - mondtam, és megálltam a fülke előtt.

Adam hamar végzett. Érdeklődve pillantott rám.

- Szóval... Ugye én és Mia vagyunk az éjjeliőrök...

- Én, szamár, előre - jegyzete meg, ezzel félbeszakítva engem. Csúnyán néztem rá, ugyanis utáltam, ha félbeszakítanak, nagy illetlenségnek tartottam. - Bocs.

- Tehát. Mi vagyunk az éjjeliőrök öt idegesítő ficsúrnál. Mia pihenni szeretne. Ezért ma este eljössz nekem segíteni.

- Persze, szívesen megyek! - bólogatott. Tekintete felcsillant, gondolom, elképzelte maga előtt az öt (számára) szexi fiút.

- Ez nem kérés volt. Kijelentettem, hogy jössz - vigyorogtam rá. - És valami.

- Hallgatlak.

- Van az egyikük, Louis. Louis Tomlinson. Kicsit rá kellene másznod, vagy ilyesmi.

- Rendicsek - bólogatott továbbra is. Akkor, ezt megbeszéltük.

Visszamentem Miához. Unokatestvérem is szerzett kaját, aztán csatlakozott hozzánk.

- Adam segít ma nekem - mutattam a mellettem ülőre. - Amúgy... A gumibotok hasznosak.

- Miért? - nézett értetlenkedve Mia.

- Egy kis ütés, és Zayn Malik  rövid időre elgyengült - kacsintottam. Pislogott párat, aztán, mikor leesett neki a tantusz, felnevetett.

- Arra befizettem volna! - igen, Miának se szíve csücske a srác.

Megvacsoráztunk, majd hazamentünk. Letusoltam, átöltöztem melegebb ruhába, és nyolcig elütöttük az időt. Elraktam a kellő cuccokat, elköszöntem Miától, és vártam a segédemet.

- Késtél - morogtam rá.

- Két perc volt, Amber.

- Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra. Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét. Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot. Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián. Minden pillanat kincs, ami a tied. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen eltöltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár. A tegnap történelem. A holnap rejtély. A ma ajándék - mondtam el „kissé” hosszú monológomat.

- Lényeg? - ásított Adam.

- Két perc is fontos lehet. Na, menjünk - indultam el a srácok lakhelye felé.

Úgy döntöttem, nem kell ezúttal elbújni. Egyszerűen becsöngettem, és vártam.

- Öhm... Helló. Hát te? - nyitott ajtót meglepődve Liam, menetfelszerelésben. Nagyon úgy tűnt, ki akartak lógni.

- Valószínűleg minden este találkozunk, Payne - villantottam rá egy vigyort.

- És hol van Mia? - kérdezte.

- Mia nem jön. Adam jön, aki... - megfordultam, és akkor láttam, hogy legalább tíz méterrel lemaradva liheg. - Ne lazsálj, siess! - kiáltottam, és ráirányítottam a lámpám fényét.

- Ha megvakítasz, azzal csak lassítasz! - szólt vissza, de gyorsabb tempóra kapcsolt. - Ó, hellóka - igazgatta meg tüskehaját, „csábosan” vigyorogva Liamre. Payne két barna szeme kikerekedett, hol rám, hol rokonomra pillantott.

- Adam, ő nem Louis. Louis a csíkos pólós - súgtam a fiú fülébe.

- Tudom - bólintott. Ja, oké.

- Akkor, esetleg bejöttök? - állt félre Liam. Bólintottunk, és bementünk.

- Az Louis - intettem fejemmel a kék szemű felé. Adam bólintott, aztán akcióba is lendült. Leült a kanapéra, szorosan Louis mellé, ezzel arrébb taszította Harryt, aki összeráncolt szemöldökkel bámulta Adam hátát.

A „terv” sikeres volt: Adam annyira rámászott Louisra, hogy szegény már szabályosan félt tőle. Szegény, haha. Jó vicc, nem sajnáltam.

7. fejezet

Sziasztok! Itt is lennék a fejezettel, egy kis késéssel, sajnálom de előbb nem tudtam jelentkezni. Sajnos egyel kevesebb feliratkozónk van, de remélem, ez nem marad így soká. Lehetne egy kérésem? A fejezet végén hagynátok valami 'nyomot' magatok után?Jó olvasást!! xx.

Mia szemszöge

Még játszottunk pár hülye játékot. Nekem Zayn egyre unszimpatikusabb lett, de nem ítélkezek, még csak pár órája ismerem „őméltóságát”. Hajnali négy körül járhatott, de mi még mindig játszottunk. Igazság szerint csak azért játszottunk velük, hogy lefoglaljuk őket, és, hogy kifárasszuk őket, legalább holnap éjjel majd aludni fognak. Remélhetőleg.

Olyat játszottunk, hogy körbe kellett ülni, középre tettek egy üveget, valaki pörgetett, és akinél megállt, annak kellett magáról mondania valami hülye tényt.

- Ezt melyik hülye találta ki? - böktem oldalba a mellettem helyet foglaló Louist.

- Én - válaszolta mérgesen.

- Bocsi.

- Na, gyerekek akkor kezdjük! - ült a körbe Harry. - Én pörgetek.

Harry pörgetett, na vajon kinél állt meg? Naná, hogy Zayn-nél.

- Oké Zayn. Mondj magadról egy hülye tényt - ismertette teendőiről Harry.

- Liam-et választanám a rabszolgámnak - mondta komolyan.

Mindenki hangos röhögésben tört ki. Zayn pörgetett, Louis-nál állt meg.

- Én vagyok Superman. Jaj, ezt nem szabadott volna elárulnom - tettette a kétségbeesettet.

- Hülye - morogtam az orrom alatt, de nem elég halkan, mert Louis meghallotta.

Nem reagált rá semmit, csak az éjszaka hátralevő részében levegőnek nézett. Úgy csináltam, mintha észre sem venném.

Rám mutatott az üveg.

- Felelsz vagy mersz Mia? - kérdezte gonoszan Louis.

- De, hát nem is felelsz vagy merszezünk - értetlenkedtem.

- Már igen - vigyorgott kárörvendően.

Kék íriszeiben dühöt és haragot láttam.

Bevallom, már nagyon megbántam azt a kis beszólást, de ha Louis ezt akarja, akkor legyen.

- Merek - vigyorogtam rá magabiztosan.

- Oké. Akkor vetkőzz le, fuss oda a tóhoz és ugorj bele egy fejest - vigyorgott.

- Te normális vagy? - fordult dühösen Amber Louis felé.

- Hagyd - legyintettem.

- Nem Mia, ezt nem kell végigcsinálnod - próbált lebeszélni. 

- Igen Mia, nem kell, de akkor le kell venned egy ruhadarabodat. Csak én mondom meg, hogy mit, szóval vagy megcsinálod, vagy leveszed a pólód - vigyorgott kárörvendően Louis.

Odamentem Louis-hoz, felpofoztam és elindultam kifelé az ajtón.

- Menj a francba, te szemét! - mondtam Louis-nak, mielőtt kiléptem az ajtón.

Valahogy éreztem, hogy rosszul fog elsülni ez az egész játékosdi. Nem bírtam tovább visszatartani a könnyeimet, nem is érdekelt, engedtem had folyjon. Már mindegy, nem érdekelt, ki mit gondolhat rólam, hogy hajnali négykor sírva futok a házam felé. Nagyon megbántott Louis, általában magasról teszek az ilyen hülyékre, de ez más volt. Ha mondjuk Liam találja ki a feladatot simán levettem volna a felsőm, mivel volt rajtam melltartó és úgy olyan mintha bikiniben lennék, de valahogy Louis-tól többet vártam. Odaértem a házunkig, vadul kotorásztam a zsebemben, de csak egy hajgumit és egy csomag rágót találtam, a kulcsot sehol.

- Nagyszerű - motyogtam magamban.

Leültem a lépcsőre és vártam Ambert, de nem jött. Pechemre még a telefonom is otthagytam a villában, pedig én oda nem megyek az biztos. Felálltam, a végtagjaim elzsibbadtak a várakozásban. Úgy döntöttem megkeresem Adam-et, Bob-nak nem merném elmondani, mert mi az éjjeli őrök vagyunk, nem az a feladatunk, hogy játsszunk. Adam keresésére indultam, sehol sem találtam. Végül berontottam a főépületi lányvécébe, mivel a saját házunkba nem tudok bemenni, nekem, pedig sürgősen dolgom van a wc-n. Valaki volt a wc-ben, kopogtam, de senki sem válaszolt, így benyitottam és khm... Adam volt benn.

- Ööö... Bocsi. Ha végeztél beszélhetnénk? - kérdeztem fojtott hangon, már nagyon fojtogatott a kitörni készülő röhögő görcsöm.

Bólintott egyet és becsukta az ajtót. Öt perc múlva végre kibattyogott a vécéből. 

- Pillanat - bestartoltam a vécébe, de bár ne tettem volna. Bent rémes szag fogadott. Azt hittem, összeesem a büdösbe.

- Adam! - léptem ki kicsit dühösen a mellékhelységből - Nem tudnád használni a férfi wc-t?!

- Nem. Miről szeretnél beszélni? - kíváncsiskodott.

- Hát, szóval kérhetnék egy szívességet? 

- Az attól függ - mondta lányosan.

- Nincs pótkulcsod a házunkhoz? - féltem, hogy nemleges válasz fogok kapni.

- Tudod csajszi, Adam-nek mindenhova van kulcsa - félelmetes volt, hogy harmadik személyben beszél magáról.

Visszaindultunk a házhoz. Adam kinyitotta az ajtót, megígértem, hogy majd valamelyik nap megbeszéljük a táborozó fiúk arcberendezését. Hálásan mosolyogtam rá és intettem egyet, majd becsuktam az ajtót. Fáradt voltam. Bedőltem az ágyba, hamar elnyomott az álom. Furcsa álmom volt.

Ott álltam egy szakadék szélén, jött Louis és Zayn kedvesen mosolyogva. Louis közelebb lépett egy puszit nyomott az arcomra és belelökött a szakadékba.

- Neee! Louis! - sikítoztam.

- Nyugi! Nincs semmi baj, csak álmodtad az egészet! - nyugtatott Amber.

- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem zavarodottan.

- Tudod, már hat óra elmúlt - magyarázta.

- De akkor több, mint, tizenkét órát aludtam. 

A tizenkét óra alvásnak köszönhetően nem voltam fáradt, de amikor tükör elé keveredtem, húha... A szemfestékem lefolyt, a szemeim pirosak voltak és be voltak dagadva a sírástól. Gyorsan rendbe szedtem magam, olyan vastag „vakolatot” tettem, hogy senki sem mondaná meg, hogy sírtam.

- Menjünk el enni, már biztos éhes vagy - anyáskodott Amber.

- Ez ellen nincs kivetni valóm - vigyorogtam.

6. fejezet

Elnézést a késésért, tegnap szerettem volna feltenni a részt, de nem jött össze. Remélem, tetszeni fog. Nagyon szépen köszönjük a két kommentet. :) Jó olvasást! xx

Amber szemszöge

Nem tetszett az ötlet. Hogy miért? Ez egyszerű. Itt van öt elkényeztetett popsztárocska, akik nem sokkal idősebbek nálunk, és akiket nagyjából egy órája „ismerünk”, vagy még annyi ideje sem.
Hat várakozó szempár bámult rám. Nagyot sóhajtottam.

- Jó, legyen - adtam be a derekam, mire a többiek elvigyorodtak. Liam elszaladt egy üvegért.

- Akkor a szabályok - helyezkedett el Harry egy neki szimpatikus helyen. Köré ültünk, és megvártuk Liamet, aki visszatért egy üres üveggel. - Minden kérdésre válaszolni kell. Minden feladatot meg kell csinálni. Ha nem, vetkőzöl. Minden köztünk marad, senkinek nem mondjuk el.

A fiúk vigyorogva bólogattak. Némi gondolkozás után Mia is belement. Megforgattam a szememet, és én is elfogadtam, bár nem örültem a „megcsinálod vagy vetkőzöl” szabálynak.

Mivel Liamnál volt az üveg, ő pörgetett. Niall-ra esett az üveg választása.

- Na, Nialler. Felelsz, vagy mersz? - tette fel Payne a kérdést.

- Merek - mondta a szöszi.

- Ülj a melletted levő ölébe, és adj neki egy puszit.

Niall beleült a jobb oldalán ülő Louis ölébe, és zavartalanul arcon puszilta. Elkerekedett szemekkel bámultam őket.

Niall pörgetett. Miát választotta.

- Na, Mia. Felelsz, vagy mersz?

- Merek - mondta Mia.

- Okés - Niall állát dörzsölgetve agyalt a feladaton. - Dúdold el a kedvenc számodat...

- Az könnyű - mosolyodott el Mia.

- Várj, még nem fejeztem be - folytatta Niall. - Úgy, hogy befogod az orrod, és becsukod a szád.

Így sem volt nehéz, más, hogy Mia hamar elkezdett fuldokolni, így abbahagyta a Feel this Moment dúdolgatását.

Mia pörgetett. Az üveg felém mutatott.

- Merek - mondtam, mielőtt feltette volna a kérdést.

- Mondj egy valamit a melletted balra ülőről, ami nem tetszik benne.

Végigmértem a tőlem balra ülő személyt.

- Túlságosan fenn hordod az orrod, mintha te lennél a legtökéletesebb ember a Földön. Emellett baromira nagyképű vagy, már a megjelenésed is irritáló.

- Én tökéletes is vagyok. Kikérem magamnak, hogy ezt valaki megcáfolja - tette karba kezeit Zayn, és látszólag megsértődött.

- Én csak az igazat mondtam. Fáj, hogy valaki nem hever a lábad előtt, igaz? - vigyorogtam rá. Elvettem az üveget, és pörgettem. - Nem igaz - morogtam, ugyanis Zaynt választotta az üveg. - Felelsz, vagy mersz?

- Merek - mondta. Vigyorogva pillantottam Miára.

- Nyald meg a padlót.

Mia elnevette magát. Igen, biztosan neki is eszébe jutott a nagyjából egy éve történt eset. Adam nálunk vakációzott, éjjel kinn voltunk hárman a szabadban, és ugyan ezt játszottuk. Adamnek adtam ezt a feladatot. Egyikünk se vette észre, hogy a földön nem csak fű van, és szerencsétlen Adam megízlelt egy khmm... Kutyakakát.

Rejtély, hogyan tudott odapiszkítani a kutya úgy, hogy addig nem vettük észre, de a szomszéd kutyája akkoriban szinte minden nap átszökött.

Zayn egyszerűen megnyalta a padlót, aztán pörgetett.

Nem tudom, hányadik körnél jártunk, de szinte mindenki teljes öltözetben volt.

- Na, ez így nem vicces - morgott Louis. - Hazza, drága - nézett göndörkére. - Ülj bele egy általad kiválasztott személy ölébe, és puszild arcon - ismételte el az egyik elhangzott feladatot, picit átalakítva.

Harry agyalt azon, hogy kit válasszon.

- Kettőt nem lehet?

- Jó, legyen kettő - legyintett Lou.

Harry odalépett először Miához, aki meglepődött, aztán hozzám, ahonnan egy piros folttal az arcán távozott.

- Maradtál volna csak Miánál - villantottam rá legszebb mosolyomat.

Harry pörgetett. Én jöttem. Azt választottam, hogy merek.

- Vedd le a melltartód. De úgy, hogy a póló rajtad marad.

- Elbasztad, Styles.

- De, Amber, ha nem csinálod meg, le kell venned a pólód, és akkor az rosszabb lesz - mondta Mia.

- Itt, mindenki előtt? - kérdeztem Harryt.

- Persze.

- Sztriptíz bemutatót is tartsak esetleg? - forgattam meg a szemeim, mikor nagy nehezen kiszedtem pólóm alól a melltartómat, és ledobtam magam mellé.

- Nem lenne ellenemre - bólintott Harry.

- Ne bámulj már, nem akarok lyukat a hátamba - csaptam orrba Zaynt a fehérneművel, aki erre felmorrant, de nem dühösen. Inkább perverzen.

Megint eltelt egy kis idő. Már nem felelsz vagy merszeztünk, hanem egy másfajta játékot játszottunk.

- Kiválasztok két embert. A lényeg, hogy mindenki csukott szemmel kell, hogy legyen. Bekötöm a két kiválasztott szemét, így csak a többiek fogják tudni, kik játszanak. Ha nem csinálod meg a feladatot, ugyanúgy leveszel valamit, de ezúttal a társad választja ki, mit. És nem lehet közben megszólalni - ismertette Liam a szabályokat.

Körbe álltunk, csukott szemmel. Liam bekötötte két ember szemét.

- Kinyithatjátok - mondta. Így tettem. Harryt és Niallt választotta. - Szóval. Odavezetlek téged - megragadta Harryt, és odalökte Niallhöz. - Vezessétek egymást. Mint a vakokat a vakvezető kutyák.

Vicces volt, mert időközben Louis odarakott egy kisszéket a nappali közepére, hogy biztos legyen a nevetés. Sikeres volt a terve: Niall óriásit zakózott, Harry pedig rá.

5. fejezet

Szóval meg is érkeztem ezzel a bizonyos ötödik fejezettel. Köszönjük a 6 (!) feliratkozót és a kommentet az előző fejezethez. Remélem most sem felejtitek el, hogyan kell kommentet írni.

Jó olvasást! xx.

Mia szemszöge

- Te itt?! - mondtuk ki egyszerre Louis-val, akivel előző este beszélgettem neten.

Khm... Nem gondoltam volna, hogy valaha is találkozom vele. Csak azért beszéltem vele, mert én nem vagyok annyira bunkó, hogy ha valaki ír ne írjak vissza, de mint kiderült Louis jó fej, mármint interneten keresztül.

- Louis, csak nem ez az a csaj,akit a múltkor részegen lesmároltál? - kérdezte... Ööö... A göndör hajú srác.

- Mi? Én erről miért nem tudtam? - tette csípőre a kezét Amber.

- Mert nem ismerem...személyesen.

- Na, jó örültünk a találkozásnak, de mi most léptünk bulizni - intett a fekete hajú kreol bőrű helyes fiú.

- Sajnálom, de nem mehettek - rántotta vissza Amber a fekete hajút.

- Miért? - húzta fel szemöldökét

- Mert ti nem mentek innen sehova. Itt maradtok és szépen bementek a házba - utasítottam őket

- És ha nem? - fordult felém a fekete hajú.

- Fiúk! Hagyjuk. Bemegyünk - kacsintott a szőke hajú fiú

Tudtam, hogy most éppen abban mesterkednek, hogy bemennek és egy fél óra múlva szépen elhúznak. Bementek a házba, még az ajtóból integettek egyet. Visszaintettünk egy műmosoly kíséretében.

Ezúttal egy másik őrhelyet kerestünk magunknak. Kiszúrtam egy nagy bokrot, ahonnan tökéletes a rálátás az egész 'villára'.

- Gyere. Az ott jó lesz - mutogattam a következő „őrhelyünkre”.

Bebújtunk a bokorba, majd figyeltük az eseményeket. Meguntam a figyelést.

- Hallod, ezek kik, hogy ennyire vigyázni kell rájuk? - leültem a földre, de hamar fel is ugrottam, mert egy hangya mászott a lábamon.

- Nem tudom. De elég nagy az arcuk.

- Jah - értettem egyet vele - Nézd! Ott mennek! - mutogattam.

- De. Hát, ki sem nyílt az ajtó.

- Kimentek a hátsó ajtón. Hát jó fiúk, ha harc, hát legyen harc - majd futni kezdtünk

Szerencsére nem vettek minket észre. Hangtalanul mögéjük osontunk. Elkaptam egyikőjük kezét, majd tekertem rajta egyet és a mellettünk elhelyezkedő mobil wc-nek nyomtam. Amber is hasonlóan cselekedett.

- Kérlek, engedj el! - nyöszörgött Louis - Jó kisfiú leszek.

- Tudod, azok, akik éppen bulizni akarnak szökni, nem éppen lehet jó kisfiúnak nevezni - vigyorogtam és elengedtem.

- Figyeljetek! - emelte fel hangját Amber - Tudjátok nekem és Miának az a feladatunk, hogy megakadályozzuk, hogy kiszökjetek, szóval mi vagyunk az éjjeli őreitek - világosította fel őket.

A fiúk hatalmas röhögésben törtek ki.

- Igen. Na, most velünk jöttök. - rángattam a göndörkét.

Természetesen a ház felé vezettem őket. Amber hátulról biztosította a terepet. Elég furcsának tartottam, hogy két lány vigyáz öt fiúra. A villa előtt megálltunk.

- Kinél van kulcs? - kérdezte Louis

- De hát te hoztad a kulcsot! - nézett rá zavarodottan a fekete hajú.

- Nem, én biztos, hogy nem! Arról volt szó, hogy Harry hozza a kulcsot- mutatott a göndörkére.

- Ne rám nézzetek, nálam nincs kulcs - tárta szét Harry a kezét

- Jó mindegy. Nálunk van kulcs. De melyik is az? - emeltem a magasba a kulcscsomómat.

- Nektek van hozzánk kulcsotok? - nézett ijedten a szöszi.

- Aha - bólintottam - Próba szerencse, kipróbálom találomra az egyik kulcsot.

Az első kezembe akadó kulcsot a zárba dugtam és láss csodát az ajtó kinyílt. Gyönyörű és tágas volt. Sokkal szebb volt, mint a mi kis házikónk. Szerintem az éjszaka hátralevő részét itt bent töltjük.

- Hahó! - hadonászott a levegőben a tesókám - Mivel egész nyáron itt leszünk, ezért jó lenne megismerni egymást. Szóval kezdjük egy bemutatkozással. Amber Clark vagyok.

- Én, pedig Mia Clark - mosolyogtam

- Helló, én Harry Styles vagyok - odajött és megölelt engem és Ambert is.

Kicsit furának tartottam, ezt a hirtelen közelséget, de Amber is hasonló arcot vágott, mint én.

- Niall Horan - mondta, a srácnak erős ír akcentusa volt

- Liam Payne - integetett kedvesen.

- Zayn - ránk sem figyelt, csak kimondta a nevét.

- Na, mi van, már annyira sem méltatsz minket, hogy megoszd velünk a teljes neved? - ált le vele veszekedni. Természetesen Amber, ki más?

- Akkor, ha úgy jobban tetszik a kis puffogósnak, akkor Zayn Malik - flegmázott velünk továbbra is.

- And i'm Jennifer - integetett Louis.

Hangos nevetésben törtünk ki.

Nem mindegyik fiú szimpatikus, ott van például Zayn, hú, hát őt nem bírom. Louis is más így „élőben”. Úgy összességében egyik fiút sem kedvelem annyira - gondolkoztam magamban.

- Ha már be vagyunk ide zárva, akkor töltsük hasznosan az időt - mondta Louis.

- Például alvással? - szólt közbe a testvérem.

- Nem. Én üvegezésre gondoltam - vigyorgott Louis.

- Jó tőlem játszatok. Majd jót röhögünk rajtatok - mosolygott Amber.

- Ti nem játszotok velünk? - kérdezte szomorúan Harry.

- Én benne lennék, de Ambert még rá kell beszélni - mutogattam rá.

- Amber, kérlek - mondta kedvesen (?) Zayn.

4. fejezet

Szóval, meghoztam a folytatást. Chatben kaptunk egy kommentet Domii-tól. Itt válaszolnék. Én személy szerint ismerem a blogodat, nagyjából a tartalmát is, de nem olvasom. A visszajelzések alapján jó, de nem a tiedről másoltuk. A cím ugyanaz szinte, de gondoljunk csak bele, mennyi "Summer Love" , "My Crazy Life" stb című blog van, hogy csak kettőt megemlítsek. A téma. Igen, alapjáraton mindegyik táboros. Igen, mindegyikben bennevan az 1D. DE! és itt jön a de. A te szereplőd egy, a mienk két lány. A te blogod Harrys, a mienk Louisos és Zaynes. A tiedben a csajt elküldik, a mienkben is, de nálunk egy rokonának segít be. A tiedben nem fog éjjeliőrködni egyikük se, a mienkben meg nem fognak büntetést kapni. (talán egy picit...) Szóval még sorolhatnám, mi nem egyezik vagy épp mi igen, de nem teszem. Én nem fogok ebből ügyet csinálni, nem loptunk és lopunk tőled semmit, se senki mástól. Minden saját ötlet, mi szenvedünk (vagy nem) vele, még ha az máséhoz hasonlít is. Ha annyira zavar, kitalálhatunk valami más címet, de ihlethiány miatt lett ez. Ennyi, itt a rész, ha valakit még érdekel a blog. Jó olvasást. xx

UI.: Mivel a "guglirídör" nem szűnt meg, ha szeretnétek, kövessetek be ott is, én személy szerint utálom a bloglovint. :)

[Valahogy így képzeljétek el a szállást kívülről.]

Amber szemszöge

Ja. Nőuralom, amíg le nem üt az első nagyobb darab melák - gondoltam.
- Akkor... Menjünk körbe, ahogy Bob mondta - javasolta Mia.

- Felőlem oké - bólintottam. - A csomagjaink Bobnál vannak?

- Bezárta őket a szobánkba.

- Oké, akkor nem tartok tőle, hogy ellopják. Ha mégis, akkor így jártunk.

- Ne aggódj. Maximum Adam lopja ki a sminkkészletünket - mondta tök komolyan, de nem bírta sokáig. Mindketten felnevettünk.

- Szegényt ne piszkáld állandóan - ráztam meg a fejemet még mindig röhögve, miközben egyre beljebb mentünk az erdőben.

- Te... - ragadta meg Mia a vállam, mikor odaértünk egy házhoz. Házhoz... Haha. Simán elment volna minivillának is, külseje alapján. Kérdően néztem testvéremre. - Szerinted ez mi célt szolgál?

- Biztos ez a lakhelyünk - villantottam egy hollywoodi mosolyt.

- Szép álom.

- Amúgy... Fogalmam sincs. Majd kiderítjük.

Miután nagyjából körbejártunk a táborban, visszamentünk oda, ahol Bob hagyott minket. Ott állt, mellette fia, Adam.

- Sziasztok! - köszönt a fiú.

- Hali - köszöntünk mi is, és megölelgettük.

- Gyertek, megmutatom a szállásotokat - intett fejével Bob, hogy kövessük.

- Bob - zárkóztam fel mellé, így ketten haladtunk elől, Mia és Adam pedig mögöttünk.

- Tessék.

- Karatéztunk. Oké. De ettől miért mi kapjuk az éjjeli őrködést? Miért nem mondjuk... - elgondolkoztam, elég hosszasan, mivel odaértünk a szállásunkra. - Mondjuk, Adam?

- Amber, hogy is mondjam... - vakarta homlokát töprengve. - Nézz csak rá - sóhajtott, a fiú felé fordulva, aki épp Mia mellett állt, és a lány tükrében tanulmányozta, hogy jól van-e kiszedve a szemöldöke. - Adam nem épp egy szumóbajnok-növendék. Két hete megverte egy lány.

Pislogtam néhányat, majd kitört belőlem a nevetés, ahogy elképzeltem a jelenetet.

- Mi olyan vicces? - jött oda Mia érdeklődve. Bob neki is elmesélte a történetet. Egymás vállára dőlve nevettünk nagyjából öt percig, aztán lenyugodtunk.

- Na, szóval. Itt van két csomag - nyomott mindegyikünk kezébe egy-egy kulcscsomót. - A lila bilétás nyitja a ti házatokat. A kék bilétás az én házamhoz van, ha kellene valami. A rózsaszín a személyzetisek raktára. Ott találtok megfelelő felszerelést.

- És a többi? - forgatta a kezében Mia a kulcsokat.

- Azok egy része pótkulcs, ha elhagynátok a másikat...

- Bob, ha elhagyjuk, akkor a pótkulcsokat is elhagyjuk, mivel egyben vannak - szakítottam félbe.

- Igaz. Mindegy - legyintett. - A többi kulcs azért van, ha esetleg a személyek, akiket őriztek, kizárnak titeket.

- És kikre fogunk vigyázni? - kérdezte Mia.

- Majd megtudjátok - felelt titokzatosan. - Annyit mondok, hogy tőletek nem sokkal idősebb fiúk, öten vannak, és nagyon bolondok. Az egyik jó ismerősöm bízta őket rám, erre a nyárra. A lényeg az, hogy sehova, ismétlem, sehova nem engedhetitek ki őket. Nem tudhatja meg senki, hogy itt vannak, szóval ti is titoktartásra vagytok kötelezve. Oké?

- Oké - mentünk bele.

- Na, hagyunk titeket. Ebéd délben, addigra itt lesz értetek Adam, és megmutatja a személyzeti raktárt, és a fontosabb épületeket.

- Már körbenéztünk - mondtam.

- Akkor rendben. Jó pakolást! - intett Bob. - Adam, tedd el azt a tükröt, és gyere! - szólt határozottan a még mindig magát bámuló fiúra.

- De apuuuu, fontos, hogy jól nézzek ki. Lehet, hogy idén nyáron megtalálom álmaim fiúját! - mondta lányos hangon, csillogó szemekkel. Bob csak legyintett, mi pedig megint nevettünk.

Mikor elmentek, gondolkozni kezdtünk.

- Mit mondott Bob, melyik nyitja a házat? - kérdezte Mia.

- A sárga - feleltem.

- Nincs is sárga.

- Akkor passz. Tudod, hogy rossz az emlékezőképességem.

Így hát nagyjából a fél kulccsomót bepróbáltuk a zárba, mire megtaláltuk a megfelelőt. A lila volt az.

A kis ház belülről nem volt nagy durranás, de nekünk pont megfelelt. Egy szintes volt az egész. Csak két szoba, egy nappali, egy fürdő, és egy kis konyha volt benn, de nekünk az elég is volt.

- Melyik lesz a te szobád? - kérdeztem Miát. - Mert nekem mindegy.

- Oké, akkor ez! - választotta ki a sajátját.

- Rendben.

Bevonultam a szobámba, leraktam az ágyra a csomagjaimat, és körbenéztem. Nem volt semmi extra: egy franciaágy, egy tükrös szekrény, íróasztal, két babzsákfotel, egy kisebb kanapé, és egy tv.

Bekapcsoltam a tv-t, hogy legyen egy kis háttérzaj. Nem tudom, mire számítottam, nem vártam el háromszáz adót, de egy se jött be, csak susogás, és feketeség. Ennyit a tv-zésről. Miután kicsomagoltam, átmentem Miához megnézni, ő hogy áll. Mikor mindketten készen lettünk, beszélgettünk ebédig, ezután elmentünk enni, ahol Bob nagyjából bemutatott a többi táboroztatónak, és a vendégek egy részét is megismerhettük.

- Mivel éjjel fenn leszünk, szerintem aludjunk - mondta Mia, mikor visszaértünk a szállásra.

- Rendben. Hánykor kezdünk?

- Azt hiszem, kilenc körül. És mivel a „villát” őrizzük, legalább megtudjuk, mi célt szolgál.

- Oké. Fél kilenckor kelts fel, ha addig aludnék.

- Te is.

Bementem a saját szobámba, majd megcsináltam az ágyat, és lefeküdtem. Nagy nehezen elaludtam.

Fogalmam sincs, mennyit szunyáltam, viszont arra ébredtem, hogy jéghideg víz ömlik a nyakamba.

- Én szóltam, hogy ébresztő! - mondta Mia nyugodtan. - Visszakaptad a reggelit - nyújtotta ki a nyelvét. Szemforgatva felkeltem, kiküldtem testvéremet, átvettem egy melegebb ruhát, és a személyzetis raktárból hozott cuccokat zsebre vágtam: zseblámpa, gumibot, paprikaspray, és a telefonom.

- Azon gondolkozok, ezek minek kellenek - nézegette Mia a spray-t. - Legfeljebb eldobom, ha nem kell semmire.

- Aztán megeszed - tettem hozzá. Mia elmosolyodott. Bezártuk az ajtót, elraktuk a kulcsokat, és elindultunk a kb. tizenöt percre levő „munkahelyünkre”.

- Szóval. Az a feladat, hogy először ne vegyenek észre. Szóval, bújjunk, mondjuk oda - mutattam egy bokorra - és várjunk. Ha szöknek, elkapjuk a grabancukat.

Leguggoltunk a bokor mögé, és vártunk.

- Zsibbad a lábam - panaszkodott Mia valamivel később.

- Bírd ki - suttogtam. - Na! Kapás van - böktem fejemmel a ház felé, ahol lekapcsolódott a villany, majd nyílt a bejárati ajtó.

Öt nevetgélő, igencsak hangos, srác lakta a házat, ezt tudtuk a hangok alapján. Egyszerre ugrottunk fel, és álltuk el a srácok útját.

- Mégis hova igyekeztek? - érdeklődött Mia, miközben felkapcsoltam a zseblámpámat.

- Ti meg kik vagytok? - méregettek minket. Aztán, az egyikük, egy barna felzselézett hajú, kék szemű felkiáltott. - Te itt?!

- Te itt?! - kiáltott szinte vele egyszerre Mia, aki teljesen meglepődött.

3. fejezet

Most nézem, hogy Bloglovin'on már 5 követőnk van, köszönjük szépen! Remélem, tetszeni fog a hármas.

Jó olvasást! xx

Mia szemszöge

Nagy nehezen előkerestem a bőröndömet. Vettem elő egy lapot és hogy még véletlenül se maradjon itthon semmi, ráírtam, hogy mi is fogok majd vinni. Miután a pakolás is meg volt, elmentem lezuhanyozni. Nagyon jól esett a meleg zuhany ez után a fárasztó nap után. A fürdőből kilépve anyuba botlottam, vagyis inkább nekimentem.

- Bocsi. Anya pontosan hol is lesz az a tábor? - érdeklődtem.

- London egyik eldugott részén. Nem tudom pontosan a címet, de holnap reggel Bob jön értetek, úgyhogy nem valószínű, hogy eltévedtek. 

- Hát oké. - sóhajtottam - De ugye Adam nem jön vele?

- Nem hiszem. Ha Adam is jönne, nem férnének el a cuccaitok a kocsiban. - indokolta meg anya

- Na, jó, én most lefekszem. Holnap úgyis korán kell kelni. Szia! - integettem, majd elvonultam a szobámba

Befeküdtem az ágyamba a laptopommal az ölembe. Úgy döntöttem rákeresek erre a táborra, ha már egész nyáron ott fogunk dolgozni. 

- Amber! Gyere át a szobámba! Most! - ordibáltam.

- Valami baj van? - rontott be lihegve.

- Nem, csak gondoltam, ha már egész nyáron táborban leszünk, akkor valamit tudjunk is róla.

- Jó ötlet. - helyeselt és bemászott mellém az ágyba

Megnéztük a programokat. Voltak érdekes programok, mint például a tábortüzes gitáros éneklős est, vagy a kalandpark. Ambernek a túrák tetszettek legjobban. Nekem annyira nem, elég volt egész gimi alatt túrázni a suliig.

- Álmos vagyok. - jelentettem ki

- Én is, szóval lefekszem aludni. Jó éjszakát!

- Neked is! 

Még egy kicsit netezgettem. Felmentem face-re. Egy új ismerősnek jelölésem volt, valami Louis. Nem nagyon foglalkoztatott, hogy ki ő, csak visszajelöltem neki. Halkan csippant egyet a gépem, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Megnyitottam, az a Louis volt, aki bejelölt.

"Louis: Szia! "

"Mia: Szia! Ismerlek?"

Nem akartam bunkó lenni, de sehonnan sem emlékeztem rá, talán azért, mert még nem is találkoztunk.

"Louis: Még egyelőre nem...  De még megismerhetsz"

"Mia: Na és hol ismerhetnélek meg?"

"Louis: Mondjuk itt?  Kezdjük azzal, hogy melyik városban laksz? "

"Mia: Londonban. Te? "

"Louis: Jelenleg Doncasterben vagyok, de megyek Londonba, egy táborba."

"Mia: Nem vagy túl öreg a táborokhoz? "

"Louis: Ahh... Ez most fájt! És ha kíváncsi vagy rá nem... Muszáj mennem abba a táborba... 

Nem akartam bunkó lenni, ezért el kezdtem vele beszélgetni. Kiderült, hogy egész jó fej.

Egy óra múlva elköszöntem tőle, mivel éjjel 1 óra elmúlott.

Reggel arra ébredtem, hogy hirtelen kb. egy vödör mennyiségű jéghideg víz az arcomba borult.

- Nee! - motyogtam - Még tíz percet kérek!

- De hát már bőven volt alkalmad kialudni magad. Kelj fel! - rángatott Amber.

- Jó, rendben. Felöltözök és indulhatunk. - battyogtam a fürdő felé.

- De siess, nem akarok elkésni! - utasított a testvérkém.

Már megint ez a rendszerető énje, jaj, mi van akkor, ha késünk egy kicsit, nem dől össze a világ. - gondolkodtam magamban.

Nagyjából tíz perc múlva élénken lerobogtam a lépcsőn. A nappaliban ült Bob bácsi egy csésze teával a kezében. - Indulhatunk? - állt fel Bob.

- Persze. A csomagokat már bepakoltuk a kocsiba. - magyarázott Amber.

Ahhoz képest, hogy mennyire nem akart menni, könnyen beletörődött, hogy megyünk és kész. Én személy szerint egy kicsit örültem is neki.

Már a kocsiban ültünk és haladtunk London másik felébe, ami nagyon messze volt tőlünk.

- Milyen furcsa véletlen. - motyogtam úgy tűnik nem elég halkan, mert Amber hallotta

- Mi olyan furcsa véletlen? - kérdezte halkan, úgy, hogy Bob ne hallja

- Semmi. - vágtam rá gyorsan

- Jaj, ne már! A testvéred és egyben a legjobb barátnőd is vagyok, nekem elmondhatod.

- Hát csak az, hogy Louis is pont ma megy táborba, ráadásul ide Londonba. - világosítottam fel tesókámat.

- Ki az a Louis? - vágott értetlen fejet.

Elmeséltem neki a tegnap esti beszélgetésemet Louis-val, mire ő azt mondta, hogy hogy képzelem azt, hogy leállok egy ismeretlennel beszélgetni neten. 

- Hát most komolyan, te nem lehetsz ennyire...- kerestem a megfelelő szót - Jó kislány?!

- Tényleg?! Én legalább nem állok le idegekkel megbeszélni, hogy hova megyek holnap! - csattant nekem.

- Tudod mit? Hagyjál békén! - fordultam az ablak felé és néztem a mellettünk elsuhanó házakat. 

- Ne haragudj! - simogatta meg a hátam - Nem kellett volna ennyire túlreagálnom ezt az egészet.

Bűnbánó arcát látva azonnal megbocsátottam neki.

Az autó megált egy táborszerűség előtt. Kiszálltunk, Bob pedig elcipelte a bőröndjeinket a szobánkba. Körbenéztem, legalább húsz kis házikót láttam, de hátrébb egy eldugottabb részen volt egy nagyobb villaszerűség, nem tudom, hogy az minek van ott, de majd kiderítem.

- Lányok. - fordult felénk Bob - A ti feladatok az éjjeli őrködés lesz... - be sem fejezte de Amber a szavába vágott

- Miért pont ez? Szívesebben tartok kézműves foglalkozást az ovisoknak! - háborodott fel Amber.

- Had fejezzem be! - ingatta előttünk mutatóujját Bob - Szóval éjjeli őrök lesztek a fiúrészlegen.

- De... De miért pont a fiú részlegen? - értetlenkedtem - Majd két kisebb termetű lány elbánik a nagydarab 17 évesekkel. Persze - durciztam.

- Igen el fogtok velük bánni, mivel fekete öves karatésok vagytok.

- Na, jó ebben egyet értünk. - szerénykedett Amber.

- Rendben. Majd később megmutatom a helyeteket, addig nézzetek körbe! Én most megyek, nemsokára fontosabb vendégeink érkeznek. - köszönés nélkül távozott.

- Hát ez nagyszerű. - jelentette ki Amber.

- De legalább női uralom lesz. - vigyorogtam.

2. fejezet

Köszönjük az újabb feliratkozást. :) Itt is a második, rész, elnézést kérek mindenkitől a rövidsége miatt, jó olvasást! xx

Amber szemszöge

Látszólag türelmesen ültem a fenekemen, és érdeklődve vártam a „nagy bejelentést”. Mondom, látszólag, mert amúgy legszívesebben odaugrottam volna anyuhoz, és megrázogattam volna, hogy siessen már, mert majd’ megölt már a kíváncsiság, mit szeretnének mondani.
- Szóval. - kezdett bele anya. Imádta húzni az agyunkat, ahogy apa is.

- Szóval! - sürgettem.

- Jól van, na. - próbált apu nyugtatni nevetve. - Tehát. A napokban kaptam egy hívást drága testvéremtől, Bobtól. Tudom, hogy mennyire szeretitek a bátyámat, és mivel valami különös tűrőképességgel lettetek megáldva, aminek köszönhetően elég sokszor, huzamosabb ideig kibírtátok a hülyeségeit, és a fiát, aki... Nos, tudjuk, mi van szegény Adam-mel...

- Apa. A lényeget. - szakította félbe Mia. - és nyugodtan kimondhatod, hogy Adam meleg, mindannyian tudjuk.

- Jó, nem húzom tovább az agyatokat. - bólintott. - Bob úgy döntött, a közelben fogja szervezni az idei nyári táborát, amit minden évben megszervez. Szeretnénk, ha ti is oda utaznátok.

- Mi is táborozók leszünk? De szuper! - mosolygott Mia szélesen, és örömében ülve ugrált egy sort.

- Öhm... Nem egészen. - vakarta anya a fejét, mire testvérem jókedve elillant. - Segítenetek kellene Bobnak és Alexnek a szervezésben.

- Remek. - morogtam. - Anyu, apu, nézzétek, nekem nincs bajom Bobbal, imádom, de már van konkrét programom a nyárra! Már elterveztem, milyen lesz az utolsó gimis nyaram, és nem vagyok hajlandó helyette egy rakás ovis kölyköt pesztrálni. - keltem ki magamból. Oké, kicsit talán túlzás volt az „ovis kölyök” kifejezés, de hirtelen ez jött.

- Ja, megvan a nyári programod. Minden napra egy könyv elolvasása, nehogy akár egy agysejted is felmondja a szolgálatot? - mosolygott rám Mia.

- Igen, Mia, ha tudni szeretnéd, pontosan ez a programom. - bólintottam.

- Nem, Amber, nem ez a programod. - ellenkezett anyám határozottan. - Nyomás pakolni. Holnap indultok. - tapsolt kettőt.

- Anyu, most van öt óra. - nézett Mia a falon lógó, ezeréves órára, ahonnan minden órában kiugrik egy kakukk, amivel a szívbajt hozza ránk. (Magunk közt szólva, szerintem idősebb, mint anya...) - Minek menjünk már pakolni?

- Kislányom... Szerintem jobb, ha most nekiláttok, mert ah reggel csináljátok meg, titeket ismerve a fél holmitok itthon marad.

- Ja, igaz. - bólintott Mia. - Gyere, Puffogi, menjünk! - ragadott meg Mia csuklómnál fogva, és elkezdett maga után húzni, az emeletre.

- Puffogi? - vontam fel fél szemöldökömet érdeklődve.

- Egyfolytában morogsz, hogy nem akarsz jönni. - magyarázta. - Pedig hidd el, szuper lesz. Én előre tudom. - kacsintott. - Na, hajrá. - mosolygott rám utoljára, és szó szerint belökött a szobámba, és ő is elvonult a sajátjába csomagolni. Megforgattam a szemeimet, majd levadásztam a szekrényem tetejéről a bőröndömet, és miután leporoltam, nekiálltam beledobálni a holmimat.